A napi megbetegedések száma valamelyest csökken, a járványgörbe országos szinten kezd ellapulni: a tendencia megyénkben is érzékelhető. Emiatt a Központi Kórház is változtatott a vírus elleni védekezés eddigi formáján.

– Borsodban az összes fertőzött száma meghaladja a 14 ezret. Ezzel együtt a kórházra eső terhelés jelentősen csökkent, különösen az utóbbi öt napban. Ennek köszönhető a döntés: a koronavírus megbetegedésben szenvedők ellátását a Semmelweis Tagkórházra centralizálják. Ez azonban nem jelenti, hogy a Szent Ferenc Tagkórház és a Központi Kórház ne lenne bevethető: a járványügyi védekezésre elkülönített ágyak, személyzet és gép-műszer infrastruktúra változatlanul rendelkezésre áll szükség esetén. A főigazgató úgy véli, ésszerű döntést hoztak.

– Sokkal egyszerűbb a járványügyi helyzet jelenlegi körülményei között a betegeket egy telephelyen ellátni: gondoljunk az étkeztetésre, a takarításra vagy a sterilizálás folyamatára. Üzemeltetetési szempontból ez a megoldás jelentős könnyebbséget jelent. Emellett a dolgozókat is át tudjuk csoportosítani.

Felkészülnek minden eshetőségre

Dr. Révész János szerint a kórházi személyzet jelentős terhelésnek volt kitéve az elmúlt három hónapban, az enyhülés pedig lehetővé teszi, hogy lazítsanak kicsit a feszített tempón és felkészüljenek a jövő történéseire.

– A Szent Ferenc Tagkórházban karbantartási munkálatokat végzünk, illetve a COVID ellátásban résztvevő dolgozók részére szabadságolási lehetőséget biztosítunk. Ez a folyamat január elejéig tart: a karácsony és a szilveszter miatt a találkozások és kontaktusok száma vélhetően nőni fog, ezért nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy az ünnepek után beindul egy harmadik hullám, ami várhatóan újra erős terhelést jelentene a kórház számára. Bár a legjobbat szeretnénk, készen kell állnunk a legrosszabbra.
Más intézményekből átirányított, külsős munkaerő és katonák is segítik a kórház mindennapi működésének fenntartását.

– Amikor a kórház a terhelhetősége határára került, külső személyzeti segítségre volt szükségünk. Amíg nem látjuk azt, hogy járványügyi helyzet egyértelműen stabilizálódik, addig a személyzetet, a külső erőforrásokat is beleértve, fent kell tartanunk.

Jelenleg 91 katona segíti a kórház működését.

– A katonák alapvetően nem a betegellátás területén vesznek részt a munkában, hanem olyan feladatokat végeznek, mint az épületekbe történő beléptetés, a logisztikai bázis működtetése, a kórház-üzemeltetési teendők ellátása. Eddig csak jó tapasztalatokról tudok beszámolni.

minap.hu