Éppen dugott /dugták amikor jöttek a kamerás rendőrök…

David Manzheley több újságnak is nyilatkozott már, az Onet nevű lengyel lapnak például arról beszélt, hogy összesen kilenc olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a bulijain. A Hír TV-nek azt mondta, csak Szájernél kerestek drogot a rendőrök, másnál nem. 10-12 rendőr tört be a lakásba, kamerákkal felszerelkezve. Senkitől sem kérdezték meg, hogy beleegyezik-e abba, hogy kamerázzák, mondta a férfi. Elmondása szerint nem igazoltattak mindekit a 25 fős buli résztvevői közül, csak pár embert. A rendőri fellépés miatt feljelentést fog tenni. (A Hír TV riportját itt tudja megnézni.)

Szájer meneküléséről a 444-nek azt mondta Manzheley, hogy épp szexelt, amikor megérkeztek a rendőrök, ezért nem látta pontosan, miként távozott a politikus, egyébként is sok szakállas férfi volt a buliban.https://telex.hu/kulfold/2020/12/03/david-manzheley-brusszel-eresz-szajer-jozsef-rendorseg

Fotó: Szájer felesége