Az ügyfelek és halálos fenyegetések miat,t nem nyilatkozik többet a brüsszeli orgia szervezője

Azonnali hatállyal visszavonul a nyilvánosságtól David Manzheley, az elhíresült brüsszeli orgiák szervezője – áll a fiatalember Blikknek küldött közleményében. A férfi arról is írt, hogy

HALÁLOS FENYEGETÉSEKET KAPOTT,

nem érzi biztonságban magát, és erre kérték azok a politikusok is, akiket állítólag korábban vendégül látott a bulijain. David Manzheleynek valószínűleg most jutott eszébe, hogy diszkréciót várnak tőle, ugyanis így fogalmazott:

Tiszteletben kell tartanom ezeket a politikusokat, hiszen mindannyian családos emberek, és mélyen rejtegetik nemi identitásukat

Állítólag olyan korábbi vendége is megfenyegette, aki „közvetlen kapcsolatban áll a lengyel igazságügyi miniszterrel”. A férfi kijelentéseit egyébként egyre többen kérdőjelezik meg a bennük rejlő ellentmondások miatt, amelyekről az Index is írt.