Biden nőt nevez ki a hírszerzés élére

Joseph R. Biden megválasztott amerikai elnök várhatóan kedden mutatja be, kiket szemelt ki a kormányzati kulcspozíciókra, de az amerikai sajtóban már hétfőn is több értesülés jelent meg a kinevezéseket illetően. Sokan például azt Antony Blinkent tartják befutónak a külügyminiszteri posztra, akit ebben a cikkben mutattunk be.

A New York Times szerint Biden Alejandro Mayorkas kubai-amerikai ügyvédet nevezné ki nemzetbiztonsági miniszternek, ezzel Mayorkas lenne az első latin-amerikai származású ember ezen a poszton. Mayorkas egyébként miniszterhelyettes volt ugyanennél a tárcánál Obama második elnöksége idején, amikor Biden alelnök volt.

Szintén az Obama-adminisztárcióban dolgozott Avril Haines, (képünkön)akit Biden a New York Times szerint a hírszerzés vezetőjének szemelt ki. Haines Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt, előtte pedig a CIA igazgatóhelyettese. Ha a New York Times értesülései helyesek, akkor Haines lesz az amerikai hírszerzés első női vezetője.