Dúró Dóra gyenge minőségűnek tűnő parlamenti öltözködése után…

„Egyetlen valakivel találkoztam, aki politikusnőként hangsúlyosan a testformájával tüntetett, igaz, nem a magyar parlamentben, hanem az olaszban, ő pedig Staller Ilona.

ALANYUNK LEGFŐBB ERÉNYE, HOGY EGÉSZSÉGES TESTTUDATTAL RENDELKEZIK, PONTOSAN TUDJA, MI ÁLL NEKI JÓL, ÉS ESZERINT ÖLTÖZKÖDÖTT. NEM TAKARGATOTT, KIPAKOLTA, AMIT KELLETT.

Tisztában volt azzal, hogy telt homokóraalkatához, amivel a pornóipar egyébként szívesen dolgozik, derékhangsúlyos ruhákat érdemes viselnie, ahogy tudta azt is, hogy telt kebleit nem érdemes túl magasan záródó fölsőkbe szorítania, mert az könnyen töltöttgalamb-külsőt kölcsönöz neki. Így lett a védjegye a mély dekoltázs és a karcsú derék, míg ruháit a vidám életigenlés, az erotika és a hedonizmus jellemzi.”

Lehet más a politika

„A múlt heti, nagy indulatokat felkorbácsoló stíluselemző cikk után, melyben Dúró Dóra gyenge minőségűnek tűnő parlamenti öltözködése került napirendre, sokat gondolkodtam azon, hogy a női testtel kapcsolatban miféle tabuk léteznek, ha az adott nő történetesen politikus.

Ilyen esetben jellemző a női test eltakarása, a férfias vonalú ruhák viselése. A csupasz váll és kar, amit Michelle Obama szívesen láttatott hivatalos fotóin, republikánus huhogást váltott ki, ahogy a first lady erős műszempillái sem arattak osztatlan sikert, mármint konzervatív körökben. Barbara Bush sem volt szívesen látott first lady, hiszen a testét szabadon láttató ruhákat is gyakran viselt, de megkapta a magáét a finn miniszterelnök asszony is, ( képünkön)aki egy divatlapnak készült stílusanyagban férfias hatású nadrágkosztümben, mélyen dekoltálva, melltartó nélkül jelent meg.

Nekem Obama stílusútja szimpatikus, ahogy beleállt abba az esztétikába, amit az ő afroamerikai közege fontosnak tartott, és ezt karakteresen végig is vitte. A finn példa is tetszik, főként, mert a férfi-női szerepek közti feszültségekre ad jó példát sajátos, 21. századi és provokatív módon” – ecseteli Lakatos.

A SZABADOSSÁG HIRDETÉSE KAPCSÁN AZONBAN MINDENT VISZ CICCIOLINA,

aki az összes szabályt felrúgva pornósztárként került be a parlamentbe, ebbéli munkáját képviselősége alatt is folytatta, bájait a politikával foglalkozó óráiban is kipakolta, használta, illetve kihasználta a pornóiparban magáévá tett dress code-ot, sőt, ha provokálták, kampányaiban ledobta a melltartóját – elemzi a Cicciolina-jelenséget a stílustanácsadó.

„Az ő lénye önmagában egy óriási fricska, arculcsapása egy nyárspolgári kultúrának, a kiskosztümös világnak. Stílusikonként kocogott be magassarkúiban a parlamentbe, mégsem köpte szembe azt, hiszen valamennyire igazodott a helyi klímához. A maga módján visszafogta magát, de a Marilyn Monroe-i túlkapások még így is tetten érhetőek voltak a megjelenésében. Ruhái, kiegészítői, fejdíszei frivol dolognak számítottak, de az ő mércéjével mégiscsak egy „Cicciolina light” hangulatot kaptunk tőle, és elmondhatjuk: önnön példájával lazított a képviselők ruházkodásán, bebizonyítva azt, hogy az öltözködésben sincsenek kőbe vésett szabályok, azok bármikor változhatnak.”