Borsodi átlagkereset 202 ezer Forint. A helyi  sportállások  számait összeadják egy helyi szakmunkáséval és egy közmunkáséval, majd elosztják

A KSH szerint egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei átlagkeresete 2020 első felében 202 658 Ft volt. Minden bizonnyal ennek az átlagnak örülne az, aki minimálbérből él, hiszen az sokkal kevesebb, de hogyan számol a KSH? Összeadja a különböző béreket.

Pontosabban a helyi  sportállások  számait összeadják egy helyi szakmunkáséval és egy közmunkáséval, majd elosztják.

7 Responses

    1. Hja. Dobrevnek is magas ???

      „Mélyen hallgat a bérminimumról Dobrev
      Dobrev arról ugyanakkor sosem beszél, hogy Magyarországon nagyon kevesen dolgoznak az idén bruttó 161 ezer forintos minimálbér összegéért.
      Dobrev Klára a munkavállalókat ténylegesen érintő garantált bérminimumról sosem beszél
      A kötelező legkisebb keresetűek közül a legtöbben a Magyarországon szintén meghatározott, a középfokú végzettséghez kapcsolódó garantált bérminimum idén bruttó 210 600 forintos összegét kapják. Ez az összeg európai összehasonlításban már a középmezőnyben van. Ha a minimálbér és a garantált bérminimum ezek súlyozott átlaga alapján egyetlen összeg lenne, az már a régió legmagasabbjának számítana…

      a hivatalosan minimálbérért foglalkoztatottak – a tavaly év végi adatok szerint mindössze kétszázötvenezer dolgozó – jellemzően zsebbe kapják keresetük további részét. Ráadásul a járvány megjelenése óta vélhetően csökkent a fekete- és a szürkefoglalkoztatás, így a minimálbérért dolgozók száma is.”

      2
      4
  1. https://www.fizetesek.hu/fizetesek
    „Szakterületek
    Átlagos bruttó havi fizetés Magyarország -on
    Ft
    Adminisztráció
    349 153 Ft
    Autóipar
    451 049 Ft
    Bankügy
    481 616
    Biztonság és védelem
    367 791
    Biztosítás
    454 201
    Bányászat, kohászat
    414 467
    Bőr-, textil- és ruhaipar
    256 589
    Cégvezetés
    1 087 652
    Egészségügy és szociális ellátás
    334 753
    Elektrotechnika és energetika
    473 836 Ft
    …..

  2. „A Fizetesek.hu mindamellett megnézte azt is, hogy kik keresték a legkevesebbet tavaly Magyarországon. Messze a legkevesebbet a portások kapták, de a 200 ezer forintos határt még a konyhai kisegítők, a postai kézbesítők, a gondozók, az óvodai dajkák, valamint a takarítók bére sem érte el. A könyvtárosok, az árufeltöltők és a csomagolók bruttó fizetési is csak minimálisan lépte túl ezt az értéket.”

    1. Mindegy. Az elvtársad megmondta:
      „Nincs az a béremelés, amit én ne tudnék elinflálni!”
      /Bokros Lajos/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű