10 év legfontosabb turisztikai fejlesztéseként az Avas és a belváros rehabilitációjával számol. Miskolctapolca önálló üdülőnegyeddé alakításával is tervez, szállodák építésében gondolkodik, fontosnak tartja a lerobbant Juno szálló helyzetének kezelését. Fejlesztenék a Csorba-tavat is.

Az Avas fejlesztésének részeként szerepel a stratégiában egy úgynevezett „kötött pályás” jármű, ami összekötné a belvárost az Avastetővel. Az Avastető komplex fejlesztése (amfiteátrum felújítása, arborétum fejlesztése, interaktív élménypark egy kovakő-megmunkáló műhellyel, avasi borkultúra erősítése) is része a turisztikai stratégiának. Lillafüredet gyógyhely-rekreációs központnak képzeli, kerékpár­út épülne Diósgyőr és Lillafüred között, fejlesztené többek között a Csanyik-völgyet (sportegészségügyi, klimatikus tüdőgondozó működtetésével), sétaútvonalat tervez a Hámori-tó köré, a Szinva patakon vízi sporttevékenységet (például canyoning) képzel el. Diósgyőrben a várfürdőt is fejlesztené. A Diósgyőri Acélművek területén egy attrakciós parkot, bizonyos DAM Cityt szeretne; a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 50 millió forintos forrást szerepel.

S hogy mit szeretnének elérni a 10. év végére? A cél – többek között – a vendégéjszakák számának 150 százalékos növekedése. Mindez az új munkahelyek számától is függ, valamint attól, hogy mennyire sikerül bekapcsolni a város vérkeringésébe az Avast, és hogy mennyit tud Miskolc városmarketingre költeni.