Szabó Gáborné, Marika először azzal robbantott a hírekben, hogy mesés összeget hagyott rá az apja, amelyből bőven jutott volna – közjegyző előtt hitelesített módon – Kósa Lajosnak

Harmadszor váltott ügyvédet a csengeri örökösnő – Időről-időre hírt ad magáról a csengeri
örökösnő, amióta csak felbukkant a nyilvánosság híreiben. Szabó Gáborné, Marika először
azzal robbantott a hírekben, hogy mesés összeget hagyott rá az apja, amelyből bőven jutott
volna – közjegyző előtt hitelesített módon – Kósa Lajosnak. Az országgyűlési képviselő – az
akció idején még debreceni polgármester (is) – nem tagadta az okirat létezését, mint ahogy
azt sem, hogy mind volt feleségének, mind pedig – később tőle elvéve – az édesanyjának is
800 millió forint jutott volna Szabóné pénzéből. Aztán, szépen, fokozatosan egyre inkább az
vált bizonyossá, hogy az örökség nem létezik. Az ügy maga két és fél éve tart; Szabóné
először tavaly júniusban került előzetes letartóztatásba.(hirklikk.hu)

4 Responses

  1. A legkorruptabb politikus az országban!!
    Már 20évvel ezelőtt is tizedeslajosnak hívták!
    Mostmár úgy tudni ..miszterötvenszázalék.
    És ilyebek szabadlábon vannak még…polt…illetve ..pont.

      1. Nem számít! Lehet egy jót Fideszezni.Mindjárt jön Orbán is.Ettől van ejakulásuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű