Skip to content

Kövér 4,4 millióra büntette Jakabot a krumplis akciója miatt

Kövér 4,4 millióra büntette Jakabot a krumplis akciója miatt

Rekordbüntetést kapott Jakab Péter a múlt heti, krumpliszsákos akciója miatt.

Példátlanul magas összegre, 4,4 millió forintra büntette Kövér László házelnök Jakab Pétert, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, a múlt heti krumpliszsákos akciója miatt – írta az Alfahír.

Az ügy előzménye, hogy Jakab egy zsák krumplit akart Orbán Viktor miniszterelnöknek adni a Parlamentben, hogy így reagáljon a borsodi időközi választás eredményére; Jakab ugyanis úgy véli: a Fidesz krumpliosztással szerzett szavazókat. Jakab azonban nem tudta átadni a zsák krumplit Orbánnak, mert többen is útját állták.

“Egy jogállamban ezzel nyilván lehetne jogi útra terelni az ügyet, de mi nem élünk jogállamban. Annyit tehetünk, hogy a mentelmi bizottsághoz fellebbezünk, de azért nagy csodavárás nincs ebben a kérdésben” – mondta a politikus a portálnak. Jakab hozzátette, “nem tehettem mást, mint hogy azzal a krumplival, amit a Fidesz osztogatott Borsodban és az egész országban immár 10 éve, megajándékozzam a ‘kedves vezetőt’, hogy lássa, milyen az, amikor csak ennyire értékelik az embert”.

A Jobbik elnöke tavaly júniusban egy zacskó száraztésztát adott a kormányfőnek, akkor sikerrel.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



26 Comments

  1. Névtelen
    2020.10.27. 08:18

    Kövért azzal a zsák krumplival kéne XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
    Ja nem, mert XXXXXXXXXXXXXaz nincs ennek a pXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

    16
    7
  2. Névtelen
    2020.10.27. 10:36

    Végre helyre tették ezt a prolit!Mehet fletóhoz kölcsönért! 🙂

    12
    16
    • Egy olvasó
      2020.10.27. 13:39

      Szeded Te a gyógyszeredet rendesen? Vagy van még a krumpliból, amit kaptál?

      11
      9
    • Névtelen
      2020.10.27. 20:54

      A felháborítóan magas, 2millás havi apanázsából sok mindenre futja Petikének-…listás képviselőként vígan él…

      4
      6
      • Névtelen
        2020.10.28. 11:04

        Aztán a listás orbán mennyiből él?

        1
        1
        • Névtelen
          2020.10.28. 18:17

          Lesz@rja

          „Egy ideje már tudható, hogy vannak ötmilliós miniszteri fizetések, Orbán Viktor pedig – aki meghatározza az összegeket – valamennyiüknél kevesebbet keres: a kormányfő bruttó fizetése 280 ezer forinttal alacsonyabb, mint a minisztereké. A miniszterelnök emellett felveszi a bruttó 224 ezer forintos képviselői alapilletményét, és havi 16 ezer forintos cafeteriát is kap. Vagyonbevallása szerint a pártelnöki fizetésének utalását felfüggesztették, más jövedelme pedig nincsen. A gépkocsival kapcsolatos sor nincs kitöltve, de a miniszterelnök köztudottan egy Volkswagen Multivannal közlekedik.”

    • Névtelen
      2020.10.27. 21:17

      iszol te rendesen?

      • Névtelen
        2020.10.28. 09:24

        Van ott mellékes is
        „Lakás vagy szállodahasználat, amire az Országgyűlés Hivatala köt szerződést. 2018-tól a havi alapdíj 35 százalékáig, 312 ezer forintig mehet el. Korábban csak 25 százalék lehetett, legfeljebb 187 ezer forint.
        Mobiltelefon-szolgáltatás, tavaly augusztustól a havi tiszteletdíj 5 százaléka.
        Irodai elhelyezés. Tavaly augusztustól az alap tiszteletdíj maximum 70 százaléka, 624 ezer forint. Előtte 50 százalék járt, 374 ezer forint lehetett.
        Képviselői keret, vagy más néven alkalmazotti költségtérítés. Tavaly augusztustól az alap tiszteletdíj duplájáig, előtte csak az alap tiszteletdíj mértékéig volt igénybe vehető, közterhek nélkül. A képviselői keret fel nem használt részét, akár az egészet is át lehet csoportosítani a képviselőcsoport részére.
        Ez utóbbi négy jogcímen tavaly júliusig havi legfeljebb 1,35 millió forint térítést kaphattak a képviselők, ami augusztusra megduplázódhatott, 2022-re pedig már közelítheti a havi 3,87 millió forintot.”

        3
        3
  3. Névtelen
    2020.10.27. 11:58

    hitvány jakab

    8
    14
  4. Névtelen
    2020.10.27. 15:00

    Akinek sok a fizetése, sok a büntetése is…! Nem kell izgulni, már gyűjtik neki, így sosem tanul a hibájából,ahhoz túl buta ez a gyerek, hogy tanuljon!

    10
    14
  5. Névtelen
    2020.10.27. 15:05

    Az természetesen kimarad ebből a „függetlenobjektív” balliberális sz.r írásból, hogy 2,2 Millió/hó az illetménye, szóval nem kell sajnálni, ki tudja fizetni. Egyébként meg aki ilyen ócska proliként viselkedik a Parlamentben, meg is érdemli.

    9
    14
  6. Én
    2020.10.27. 16:06

    És teljesen igaza volt. Ez a kocsmai stílus már a miskolci közgyűlésben sem jött be, habár ott simonka tátott szájjal bámulta…

    7
    12
  7. Névtelen
    2020.10.27. 17:05

    Kövér elvtársnak fáj az igazság!

    10
    7
    • Névtelen
      2020.10.27. 17:28

      Ne fáradj. Gyurcsány szövetséges
      „Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. „És összerakjuk”, idézi Gyurcsány Ferencet Debreczeni. „Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton (húsvéti ünnep – a Szerk.) Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés, (…) a választások előtti utolsó pénteken, ahol több ezren vagyunk.”

      3
      9
  8. NÁDASSY JÓZSEF
    2020.10.27. 17:50

    KRUMPLIS SZERENCS és nyája , MÁR NEKEM IS AJÁNLOTTAK KRUMPLIT! -Nádassy József 2020.10.27.

    • Névtelen
      2020.10.27. 18:51

      Ajjajjaj!
      „Nőnapi ajándék: Intim betét a Jobbiktól a nehéz napokra
      Tiszteletet minden nőnek! Nőként nőknek segíteni, közölte Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő.
      A Jobbik Magyarországért Mozgalom újabb lépéssel bizonyította kormányképes mivoltát. Ezúttal intim betétet ajándékoztak nőnap alkalmából, hogy így segítsenek a “menstruációs szegénységen”.
      Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be arról, hogy mivel itt az ideje segíteni a menstruációs szegénységen, ezért ő Nőnap alkalmából a nehéz napokon használatos termékeket küldött ajándékba a rászorulóknak.

      Mint írta Facebook oldalán:

      „Tiszteletet minden nőnek! Nőként nőknek segíteni. Még mindig sokan tabuként kezelik a menstruációs szegénységet, pedig tudjuk, hogy a nehéz napokon használatos higiéniai termékeket, intimbetéteket sokan nem tudják megvenni. Inkább begubóznak otthonaikba azokon a napokon… A Siófok Városért Egyesület rászorulókon segítő Egy tál csapatát kértem meg, hogy juttassák el nőnapi felajánlásomat. Siófokon ők ismerik azokat a hölgyeket, akiknek ez az apró segítség talán kicsit könnyebbé teszi azokat a bizonyos nehéz napokat. Figyeljünk egymásra!”

      1
      6
  9. NÁDASSY JÓZSEF
    2020.10.27. 17:59

    JAKAB PÉTER KIVÁLÓ SZÓNOK , ÉRDEKES FORULATOS SZÍNEKKEL! -Nádassy József 2020.10.27.

    5
    4
  10. NÁDASSY JÓZSEF
    2020.10.27. 18:00

    JAKAB PÉTER KIVÁLÓ SZÓNOK , ÉRDEKES FORULATOS SZÍNEKKEL! -Nádassy József 2020.10.27. –

    4
    4
    • Névtelen
      2020.10.27. 18:30

      Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú! Kiválóbb mint Szabó Timcsike? Akkor a tandíjat meg kell fizetni.

      4
      6
  11. Névtelen
    2020.10.28. 06:58

    Oszt akkor mi van ?
    Ha nem dobja össze a Frakcijóóó, kéthavi tiszteletdíjából kifizeti . . .

    4
    5
    • Névtelen
      2020.10.28. 09:18

      Ugyan. Jakab imázserősítő FB kampányára milliókat költ Jobbik.

      3
      5
    • Névtelen
      2020.10.28. 09:25

      vagy átcsoportosítás….
      „Ez utóbbi négy jogcímen tavaly júliusig havi legfeljebb 1,35 millió forint térítést kaphattak a képviselők, ami augusztusra megduplázódhatott, 2022-re pedig már közelítheti a havi 3,87 millió forintot.”

      2
      3
  12. Névtelen
    2020.10.28. 13:07

    ÉBREDÉS ( egyperces )

    Miután Kövér polgártárs felébred és kisztagsági rémálmából megébredve – felkelve, csipásan, lendületből szembe köpi a kisztagot ( saját magát) az öltözőtükörben, a fürdőszobába megy, és fogat mos.

    Mikor végzett,előveszi páncélszekrényéből a FIDESZ No.1. számú párttagkönyvét( melyet KISZ-tagkönyve tetején tart a felső polcon . . .) a pizsamájának bal felső, szíve feletti zsebébe csúsztatja majd az üvegtisztító felszerelésével mint Házelnök a tükörhöz megy.

    Megállapítja, hogy senkiházi – köpönyegforgató – kommunistaifjuságiszövetséges – mocskos mszpbérenc – darutollas vöröskatona – hazaáruló – sorosösztöndíjas – magyarnarancsaos– karalábétolvaj – megélhetésipolitikusok összeköpködték azt, megsértve ezzel Házelnök Úr Őfőméltóságát.

    Értesíti a sajtót és közleményt ad ki Házelnökként, majd sokmilliós pénzbírságot szab ki egykori kisztag önmagának, eztán Őfőméltósága s.k. eltakarítja a posztkommunista köpetmaradványokat (lemossa saját képmására köpött saját slaejmos nyálát).

    Ezután átöltözik, nyakkendőt köt és szolgálati gépkocsijával elindul teleszülni a világot . . .

    – O –

    Nem skizofrén ez a történet egy kicsit?

    Szegény Boncz Géza is írhatta volna . . .

    De ezt az élet írja . . .

  13. Guess
    2020.10.30. 03:01

    Hát igen… Miskolcnak ez jutott. Jakab, Veres, simon, halmai… Szép lista, büszkék vagyunk rátok! Remélem már nem sokáig.

  14. Névtelen
    2020.10.30. 09:22

    Jakab a leghíresebb. Még Ribizli is tudja.

  15. Névtelen
    2020.10.30. 09:34

    És?
    Majd kér Krinyótól 😂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük