Jobb mint a Xanax. 15 perc futás hatékonyabb hangulatjavító

Nemrég végeztek egy kutatást a Reims Champagne-Ardenne Egyetemen francia diákok körében, melyben két részre osztották a részt vevőket, és először mindenkinek ugyanazt a két tesztet kellett kitölteniük: az egyik a hangulatukkal, a másik a képességeikkel foglalkozott. Ezután az egyik csapatot elküldték egy kis kocogásra, a másikat pedig irányított meditációra.

meditáció,jóga,relax
forrás: Nathan Cowley/Pexels
A víz látványa különösen jó stresszűző.

Ezek után újra ki kellett tölteniük a teszteket, a végeredmény pedig egyértelműen azt mutatta, hogy a futás sokkal hatékonyabban hatott a kognitív képességekre és hangulatra is. Egyfelől jóval gyorsabban töltötték ki a teszteket, másfelől magasan több pontot értek el rajtuk, mint futás előtt. A meditáló csapat azonban lassabb lett és kevesebb pontot is ért el, mint a meditáció előtt.

A kutatók ezt egyértelműen azzal hozták összefüggésbe, hogy a test aktivitása volt ilyen jótékony hatással a résztvevőkre, és az energiaszintjük is ebből kifolyólag alaposan megemelkedett.

De nekünk nem is kell magyarázni, miért olyan jó futni, igaz?https://www.runnersworld.hu/futas-jobb-mint-a-meditacio-106458?utm_content=buffer8e629&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=rw_facebook&fbclid=IwAR3BMPQt2da0UWfoZfEfzRUUt_JBkVQHITMn0-zfWkV2wSV1fPh4Fol27Y8