A Zrínyi 2026 program részeként a zalaegerszegi Lynx-gyár után újabb üzem épül Magyarországon, de ezúttal nem nehéz-, hanem vegyipari. A kedden aláírt megállapodás partnere, a würgendorfi székhelyű Dinamit Nobel Defence több mint 100 éve foglalkozik robbanóanyag gyártással és kutatással.

Többek között olyan termékek fűződnek a nevéhez, mint a Panzerfaust 3, illetve továbbfejlesztései az RGW 60-110 sorozat tagjai. A cég tevékenységének másik fő területe a robbanó reaktív páncélzat (Explosive Reactive Armor) fejlesztése és gyártása. A modern páncélelhárító fegyverek ellen szükséges kiegészítő védelem egyik fő eleme az a téglaszerű dobozokba csomagolt robbanóanyag, amely fő feladata a kialakuló kumulatív sugár „szétszórása”, még mielőtt elérné a fő páncélzatot. Az ERA a másik fő fenyegetés, az űrméret alatti nyíllövedékek ellen is védelemben is szerepet játszik, eltéríti a lövedéket a pályájától, csökkenti a mozgási energiáját, illetve roncsolhatja is a lövedékcsúcsot is.

A ma bejelentett együttműködésben Kiskunfélegyházán létesül gyártással és fejlesztéssel egyaránt foglalkozó üzemegység, a HM Arzenál területén belül.  A Michael Humbek, a Dynamit Nobel Defence (DND) ügyvezető igazgatója és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos által aláírt megállapodás bejelentésekor elhangzott, hogy az első két évben a reaktív páncélzatok (ERA) gyártása valósul meg. Ezzel párhuzamosan fokozatosan elkezdődik a vállról indítható páncéltörő fegyverek (RGW) alkatrészgyártása is, amely öt éven belül egy teljes egészében hazai előállítású, magyar termékváltozat létrehozásában csúcsosodik ki.

A kiskunfélegyházi gyár kiépítésekor olyan lehetőségekkel is számoltunk, melyek túlmutattak a kézi lőfegyvergyártás keretein. Ennek a köszönhetően most egy olyan ikonikus hadiipari vállalkozással lépünk partnerségre, mint a híres páncélököl gyártásáról ismert Dynamit Nobel Defence.

– fogalmazott a szándéknyilatkozat aláírása kapcsán Maróth Gáspár kormánybiztos.

RGW 110 bevetés közben

RGW 110 bevetés közben

Fotó: dn-defence.com

A Magyar Honvédség nemrégiben rendszeresítette a hasonló feladatú Carl Gustaf M4 hátrasiklás nélküli lövegeket. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi szükség lehet két azonos feladatú eszközre? A megállapodás részleteinek ismerete nélkül annyi látszik valószínűnek, hogy a 84 mm átmérőjű vállról használatos lövegnél nagyobb kaliberű és ezáltal jobb képességekkel rendelkező RGW 110, vagy a helyben kifejlesztendő hasonló feladatú eszköz lehet a rejtély kulcsa.

(Borítókép: RGW 110. Fotó: dn-defence.com)