Fogadjunk örökbe egy óvodaudvart – ez a címe annak a szeptemberben indult programnak, amit Hegedűs Andrea önkormányzati képviselő indított el. Ennek lényege: felújítani az egyre üresedő és szomorú képet mutató udvarokat. Két ovi – a Középszeren található mellett a Petneházy tagintézmény – már meg is kapta a támogatást Zilahi Lászlótól, az Észak-ÉP Kft. ügyvezetőjétől.

A miskolci vállalkozó 800 ezer forintot ajánlott fel számukra, az összeg már meg is érkezett az alapítványuk számlájára, amiből új játszóeszközöket tudnak vásárolni.

Addig is, amíg az új játszóeszközök megérkeznek, a régieket is karbantartják – társadalmi munkában. A Középszeren található intézménynél a MIVÍZ szakszervezetének munkatársai is besegítettek szombaton: festettek, felújítottak, írja a minap.hu.