Észak-koreai szintű agyhalál a köztévén

Az észak-koreai tévébemondókat idéző Bende Balázs a Világ című műsorban arról beszélt, hogy „újabb offenzívát indított Brüsszel”, civil szervezeteket Soros-brigádozott, brüsszeli maffiademokráciáról és a Keresztapa lófejes jelenetéről beszélt.

A bejátszás vége még egyszer:

„Persze egyvalamiben biztosak lehetünk: a magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának.”

Egy későbbi bejátszásban (14:40-től) a Momentumot is csak úgy emlegeti, hogy „a Momentum nevű Soros-brigád”. „Ha a párt elnöke ennyire nyíltan a magyar emberek ellen politizál, akkor miért is csodálkozunk, ha párttársai, Donáth Anna és Cseh Katalin is idegen érdekekért harcolnak az Európai Parlamentben?” – teszi fel a kérdést Bende Balázs.

Tavasszal írtuk meg, hogy Bende Balázs a köztévé újabb stílusváltásának jegyében egy kommentelő stílusában hőbörög a nemzetére rontó ellenzékről, az antidemokratikus civil szféráról, Soros György pusztító terveiről és „a magyar nemzet végtelen bölcsességéről”. Természetesen kiderült, hogy korábban a köztévében rendszeresen Sorost szapuló Bende Balázs is Soros-ösztöndíjjal tanulhatott.

A Világ külső gyártás, tavasszal 26 millió forintért vette meg az MTVA:

Forrás: MTVA

Orbán Viktor egyébként reggel arról beszélt, hogy a Rákosi-időkben láttunk olyat, mint most a német közrádióban.