Skip to content

Kapásból börtön járhat majd nagy mennyiségű szemét illegális lerakásáért

Akár több százezres büntetés is járhat majd egy gumiabroncs kidobásáért, de nem lesz önálló hulladékhatóság. A hulladékhelyzettel kapcsolatos tervekről a Népszava közölt összeállítást.

Hiába jelentette be még februárban a Hulladékgazdálkodási Hatóság felállítását Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, nem lesz ilyen néven önálló hivatal – írja a NépszavaA lap szerint a tilosban lerakott szeméthalmok felszámolásának feladata a megyei kormányhivataloknál marad.

A lap kormányközeli forrásokra hivatkozva ír a hulladékprobléma megoldásának lehetőségeiről. Eszerint a szemetet tilosban lerakók ellen tettenérés esetén azonnal eljárást indítanának, a bírságot a lerakott szemét mennyiségéhez mérten állapítanák meg, például egy kidobott gumiabroncsért akár több százezres bírság járna, egy tonna vagy tíz köbméter feletti szemetelés pedig kapásból börtönt érne.

Az elkövetők ellen akár kamerafelvételek, akár a szemét tartalma alapján is eljárás indulhatna. A legfertőzöttebb területeket fokozottabban figyelnék, sőt a sittszállító kisiparosok nyomon követése, illetve a hulladékudvarok szerepének növelése is felmerült, például több hulladékot vennének át ingyen. Ehhez azonban újra kellene gondolni a hulladékgazdálkodás pénzügyeit, mivel jelenleg a környezetszennyezés fejében befizetett 80 milliárd forintnyi termékdíjnak csak a töredéke jut ártalmatlanításra a többit beolvasztják a költségvetésbe.

A lap szerint az elképzelésekről október közepén tárgyal a kormány.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2020.09.30. 13:16

    Ez Badányra is érvényes?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük