Badány Lajos (Velünk a Város): A Selyemrétet az utóbbi években elárasztotta a prostitúció…

A Miskolci Önkormányzati Rendészet 2019. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról tárgyalt a közgyűlés.

A rendészeti bizottság ülésén 1 igen és 8 nem szavazattal elutasították a beszámoló elfogadását.

Lengyel Roland, a Miskolci Önkormányzati Rendészet képviseletében:
A Miskolci Önkormányzati Rendészet az országban egyedülálló módon 2013-ban alakult meg és azóta aktívan részt vesz a város közbiztonságának és közrendjének biztosításában, a bűnmegelőzésében. A beszámoló az elmúlt évi tevékenységet helyezi górcső alá.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város):
A rendészeti munka mindig is a figyelem középpontjában van. A beszámoló részletes volt, de nem valós. Öndicséret fogalmazódott meg benne. A képviselői fogadóórákon rendszeresen komoly kritika éri a rendészet munkáját. A munkahelyi morál igen alacsony, egyre többen mondanak fel a rendészek közül. A rendészet munkájára szükség van, de nem ilyen körülmények között.

Kovács László (KDNP):
Ez a beszámoló nem a teljes tevékenységről, hanem az elmúlt évről szól. A választást követően viszont gazdátlanná vált a rendészet és a gondokat ez okozza. Az elmúlt hónapokban a város közbiztonsága alaposan leromlott, ezt konkrét, az utóbbi hetekben sokszor emlegetett bűnesetek bizonyítják. A városi rendészet munkájával kapcsolatos szemléletváltás sodorta ebbe a helyzetbe a várost. Az előző városvezetés egyértelműen a rend pártján állt, a mostaniről azonban ez nem mondható el. Most egyértelműen látszik, hogy a rendészet lefejezése irányába hajlanak a dolgok. Megdöbbentő, hogy ebben a helyzetben a mostani városvezetés csökkenteni akarja a rendészet létszámát.

Erdei Sándor (Velünk a Város):
Abban egyetértünk, hogy a városban rendnek kell lennie. Nem szabad a rendészet létszámát csökkenteni. A beszámoló viszont az elmúlt esztendő tevékenységéről szól, amely erősen vitatható. Például az önkormányzati választás kampányában olyan közterületi rongálások történtek, amelyek tetteseit egy komoly kamerarendszerrel felszerelt városban nem sikerült leleplezni. Ez elfogadhatatlan.

Pakusza Zoltán (A Mi Hazánk):
Nem fogadhatom el a rendészeti bizottság beszámolóját, amely tükrözi a város biztonsági állapotát, ami katasztrofális. Olyan gócpontok vannak a városban, amelyek a bűn melegágyai. Nem látni, mi a városvezetés koncepciója a közbiztonság javítása érdekében. Az új városvezetés a lovas mezőőrség megszüntetésével kezdte pályafutását, amely a külterületek rendjéért volt felelelős. Nem mennek jó irányban a folyamatok, amit a beszámoló is tükröz.

Badány Lajos (Velünk a Város):
A Selyemrétet az utóbbi években elárasztotta a prostitúció. Az elmúlt években semmiféle olyan intézkedés nem történt a városban, amely a közbiztonság helyreállítását célozta volna. Most kell olyan intézkedéseket hozni, amely ebbe az irányba mozdít. Ilyen volt az elmúlt közgyűlésen a prostitúció visszaszorítását szolgáló egyéni előterjesztés.

Kovács László (KDNP):
Évekkel ezelőtt a rendőrök és a rendészek párosokat alkotva járőröztek a városban. Ez hatékony volt a közterületi biztonság érdekében. Hétvégenként éjszaka is járőröztek ezek a párosok. Ma már szinte nincsenek ilyenek. Ha mondjuk egy hétvégén végignézzük a belvárost, alig találunk járőrözőket. Ha csökkenteni akarják a rendészek számát, akkor tovább romolhat a közbiztonság a városban, az emberek nem mernek majd a belvárosba menni szórakozni mondjuk szombat esténként.

Veres Pál polgármester:
Az idei költségvetésben plusz 15 millió forintot biztosított a város a közös járőrözésre.

Bazin Levente (Velünk a Város):
Sok közbiztonsági fórumot tartottunk a „fertőzött területeken”, például Lyukóbányán, ott is érdemes lett volna a problémákat felvetni. Biztonsági őrök szolgálnak a 16-os buszon és plusz támogatásokat kapott a polgárőség. Ezek mind a közbiztonságot szolgáló intézkedések.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz):
Az elbocsátás, létszámcsökkentés nem szolgálja a város biztonságnak javulását. A város peremén élőknek ráadásul a jelenleginél lényegesen nagyobb segítség szükségeltetne. Kérdezte a polgármestert, hogy a körzeti rendészek megmaradnak-e és lesznek-e továbbra is rendőr-rendész párosok.

Bartha György (Velünk a Város):
Ebben a nehéz anyagi helyzetben a városvezetés megemelte a járőrpárosok működésének támogatását. Nem igaz, hogy a tavaly őszi választásokig nem volt bűnözés Miskolcon és azóta elharapózott a bűnözés. Hasznos a körzeti rendészek munkája és senki sem akarja megszüntetni ezt a tevékenységet.

Pakusza Zoltán (A Mi Hazánk):
A perecesi polgárőrség megszűnt és akkor építettük újra, amikor én voltam ott területi képviselő. Több fejlesztést a képviselői alapból finanszíroztuk. Össze kellene fogniuk a képviselőknek a városrész érdekében, nem pedig vádaskodni.

Hollósy András (KDNP):
Bűnesetek sora jelzi, hogy Miskolcon ebben a esztendőben jelentősen csökkent a városban élők biztonságérzete. A lista pedig naponta gyarapodik, tehát hatékony és erős városi rendészetre van szükség, nem pedig arra, hogy megkurtítsák a rendészet létszámát.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város):
Nem igaz, hogy idén gyarapodott a bűnesetek száma Miskolcon. Számos eset említhető akár az országos sajtóból, amely az elmúlt városvezetés időszakában történt. Miért nem tett az előző városvezetés semmit ezek ellen? Miért ezen a városvezetésen kérik számon? A jelen városvezetés a szűkös anyagi helyzet ellenére több pénzt fordít a város közbiztonságára.

Deák Bárdos Mihály (Fidesz):
A Lyukóvölgy a legfertőzöttebb terület a közbiztonság szempontjából. Az ott élők nagyobb rendészeti jelenlétet kérnek. Hasonló gondokkal küszködik a Vasgyár. Hajléktalanok, illegális beköltözők, kábítószer – ezek jellemzik. Az Újgyőri főtéren élők félnek, ők is nagyobb rendészeti jelenlétet kérnek. A februári ülésen kérte, hogy rendészeti alközpont legyen az Újgyőri főtéren. Lesz-e ilyen?

Veres Pál polgármester:
Keressük a rendészeti alközpont helyét és a rendőrség is nagyobb jelenlétet ígért.

Hollósy András (KDNP):
Sok bűneset volt az előző városvezetés idején, de arra nem csökkentéssel, kurtítással, hanem a lehetőségek bővítésével válaszoltak a döntéshozók.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város):
Mire lehet használni egy járőrkutyát?

Molnár Péter, Fidesz frakcióvezető:
2010 előtt nem volt rendészet Miskolcon. Nagy pénzzel működött egy városőrség, amelyek konténerekben frekventált helyeken voltak elhelyezve, de komolyabb intézkedési jogkörük nem volt. Az önkormányzati rendészettel azonban kiépült egy jól működő rendszer, amelynek eredményei már látszottak is. Véleménye szerint a rendészet jó és hatékony munkát végeznek. A rendészeti alközpontok a lakosság szubjektív biztonságérzete szempontjából nagyon fontosak, balgaság lenne megszüntetni. A seriffek munkája is nagyon fontos és hatékony.

Hegedűs Andrea (Velünk a Város):
Ugyanaz a vezető áll a rendészet élén, mint korábban, aki – a megállapítások szerint – az előző városvezetéssel tudott együtt működni, a mostanival nem. Ez hogy lehet?

Varga Andrea alpolgármester:
Az idei esztendő sok szempontból rendkívüli volt és rendkívüli intézkedéseket igényelt. Ebben aktívan részt vettek a városi rendészek is. Nem a baloldali szemléletváltás okozta a gondokat. Az előző városvezetés intézkedései nyomán a nyomor és a szegregáció nőtt a városban. Erre most megoldást kell találni. A korábbi dózerpolitikának köszönhető mindez.

Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:
Mindenki elismeri, hogy az elmúlt kilenc évben voltak pozitív előremozdulások. Most is vannak ilyenek, amit a lakossági fórum tapasztalati alapján lehet mondani. A jövőben együtt kellene tárgyalni a rendőrség és a rendészet beszámolóját.

Kovács László (KDNP):
Ha az előző városvezetés szőnyeg alá akarta volna söpörni a problémákat, akkor ma nem lenne például rendészet.

Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:
Változatlanul azt látjuk, hogy a rendészet lefejezése és a rendészet szétverése, létszám leépítés a városvezetés célja. Módosító indítvány nyújtott be az előterjesztéshez, amelyben azt a biztosítékot szeretné megszavaztatni, hogy ne csökkenhessen a rendészet létszáma és anyagi támogatása.

Bartha György (Velünk a Város):
Szó sincs megcsorbításról, a városvezetés többet költ a város biztonságára.

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető:
Tudjuk, hogy létezik a javaslat a rendészet létszámának csökkentésére. Ezért született a javaslat.

Veres Pál polgármester:
Miskolc város közbiztonságát jobbá kell tenni és ehhez minden eszközt fel is fog használni, ebben a közgyűlés és a városvezetés egyetért. Létezik Miskolc város együttélési kódexe, amely minden fontosabb dolgot tartalmaz. Fontos az egyének és a közösségek felelősségvállalása.

Lengyel Roland:
A városi rendészek pontos szabályok alapján végzik a munkájukat. A városban a közbiztonság a rendőrség, a polgárőrség és a rendészet közös feladata. Bízik benne, hogy a 2020. évi beszámoló pontosabb és elfogadható lesz.

boon.hu