Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból, amihez bőkezűen járul hozzá a magyar állam: 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adnak a cégnek. A miniszter szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy

a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja az exportteljesítményt.

Szijjártó kiemelte, hogy a „kínai tőkéért a világ minden részében sokan versenyeznek, köztük azok is, akik a nyilvánosság előtt amúgy hangosan bírálják a távol-keleti államot és akár Magyarországot is, a kínai befektetések miatt, de hazánk nem ilyen.”