„Majd én megbaszlak egy 9,3×64-el, előtte rádkacsintok egy Zeiss 4.2-12×50-en keresztül, te kis kavicstökű buzi!”

 

A Jobbik szeptember 8-án a Facebookon ment neki Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosnak, a Fidesz parlamenti képviselőjének. Csányi Tamás, a párt politikusa azt írta:

„Czunyiné 2016 óta a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos, aki arról vált ismertté a pandémia idején, hogy önkéntes kartauziként egyetlen szót sem szólt a digitális oktatással kapcsolatban, és a kormánybiztosi tevékenységének eredményeit is sűrű homály borítja a mai napig. Valószínűleg azért nem ért rá a munkáját végezni, mert lekötötte a Boldog István által is használt, hálózat alapú közbeszerzési rendszer, ami egy fideszes franchise az eu-s pénzek haveri körben való koncentrálására.”

A poszt alatt a kommentelők epés vagy éppen visszataszító hozzászólásaira a kormánybiztos férje egyenként reagált. Nem is akárhogy.

A kormánybiztos férje, ha éppen nem kommentelőktől védi a feleségét, akkor vele is előfordul, hogy politikusnőkről oszt meg digitális tartalmat.

 

18 Responses

  1. Eljött az ideje:
    „„Aki tevékenységével megsérti a Szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője.

    A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.

    Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat” – tájékoztatta levelében Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét.”

    3
    10
  2. „Rossz, kis törpe hősök menetelnek sorban,
    Hazug méltóságuk lenn hever a porban,
    Emelik lábukat induló szavára,
    Emelik poharuk az új fővadászra.
    Elpusztult az erdő, kihaltak a vadak,
    A tóban szenny és mocsok, elfogytak a halak,
    Füst és korom mögül sápadtan süt a Nap.
    A céllövöldében kövér gyilkosok játszanak.”

    7
    1
  3. https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/120344995_3773015926076347_4256331276788798825_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=6WtwQoKwV6EAX_MWtum&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=d8ba6aec902d3af7b064e8b8c00928a3&oe=5F9A5EDC

    5
    1
  4. „Czunyiné 2016 óta !!! a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos, aki arról vált ismertté a pandémia idején, hogy önkéntes kartauziként egyetlen szót sem szólt a digitális oktatással kapcsolatban, és a kormánybiztosi tevékenységének eredményeit is sűrű homály borítja a mai napig. Valószínűleg azért nem ért rá a munkáját végezni, mert lekötötte a Boldog István által is használt, hálózat alapú közbeszerzési rendszer, ami egy fideszes franchise az eu-s pénzek haveri körben való koncentrálására.”

    9
    1
        1. Czunyiné férje feltette a képet, de aztán gyorsan levette. Persze, hogy az elvtársak gyorsan lementették
          Jó gyerek!
          Kit nézel hülyének?

  5. Szégyellheti madát rendesen a bunkó férje miatt..
    Habár ezek a fideszesek mind ilyen alpári, gerinctelen, sehonnai , hazug, tolvaj emberek a VALÓSÁGBAN!!!
    Ha megsértik őket előjön az igazi önmaguk.
    Nagyon is illik rájuk, egytől-egyik az idézet:
    „Adj hatalmat egy ember kezébe, és megismered az igazi énjét!”

    10
    1. Tudjuk, elvtárs!
      „A kommunizmus rémtetteinek mérlegével kapcsolatos nagy hallgatást törte meg A kommunizmus fekete könyve.

      A bolsevik hatalomátvétel 80. évfordulójára jelent meg ez a mű, több történész munkája. Szerzői szerte a világban hosszú éveken át végeztek levéltári kutatásokat, az adatok alapján a kommunizmus áldozatainak számát 80-100 millióra becsülik.

      A könyv a történelem felidézésével a százmillióra tehető névtelen áldozatoknak is emléket állít, a kommunizmus áldozatainak, akiknek mártíromságát mindmáig hallgatás övezi.”

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű