A digitális korban növekszik a közönség igény arra, hogy az emberek a lehető legmélyebb tájékoztatást kapják egy-egy fontos ügyről vagy személyről. Ez jogos igény, aminek eleget kell tenni. De azért léteznek korlátai. A tájékozódáshoz fűződő jog nem abszolút, és nem ütközhet mások szintén jogos érdekébe vagy hatáskörébe. Így például senki nem igényelheti államtitkok megismerését, vagy mások magánéletébe, üzleti kapcsolataiba való korlátlan betekintést.
Ezen a vékonyka pallón billeg az újságírói oknyomozás. Általában meg is áll ennél a pontnál, hiszen ha átlépi, annak következményei rendkívül súlyosak lehetnek. Kártérítési perek, állásvesztés, börtön vagy akár halál.
A sztenderd ténybemutató újságíró általában nem jut el idáig, de nem is várjuk el tőle. Adatait bárki által elérhető, nyilvános forrásokból szedi össze. Cégbejegyzésekből, az államtól kikért vagy kiperelt dokumentumokból, közbeszerzési értesítőkből, az adóhivatal, ügyészség közleményeiből, levéltárakból, sajtóarchívumokból. Nem ritkán mások által már korábban megírt történetekből merít (copy-paste). És persze ott van a Google és a Wikipédia kiapadhatatlan adattengere, tetézve a világlapok archívumaival. Ezt eddig bárki meg tudja csinálni, ha nekiáll, jól kezeli a keresőprogramokat és valaki meg is fizeti ezért. De ezt nehéz eredeti oknyomozásnak tekinteni.https://index.hu/kultur/2020/09/25/ime_az_igazi_oknyomozo_ujsagirok/