Veres Pál polgármester: Nincs felhatalmazásom, hogy elmondjam, milyen befektetőkkel tárgyaltunk…

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. közötti gazdaságfejlesztési tevékenység ellátásához kapcsolódó közszolgáltatási szerződés jóváhagyásáról tárgyal elsőként a testület.

Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. szakigazgatója:
A Miskolc Holding megalakulása óta ellát gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat. A közszolgáltatási szerződés erről szól.

Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:
Ezzel a szerződéssel a város egy biankó csekket állít ki a Holdingnak, amelynek teljesülését nem ismerhetjük és nem tudjuk ellenőrizni. Nem érkeznek új befektetők Miskolcra és nem tudjuk, az új befektetők mit fognak Miskolcon csinálni. Nem látjuk azt, hogy a Holding bármiféle erőfeszítést tett volna, hogy befektetőket vonzzon Miskolcra.

Veres Pál polgármester:
Nincs felhatalmazásom, hogy elmondjam, milyen befektetőkkel tárgyaltunk, de több komoly cég jönne Miskolcra letelepedni.

Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:
A jogi bizottság ülésén tárgyaltunk a szerződésről, nem merült fel semmiféle ellenvélemény a Holdinggal kötendő szerződéssel kapcsolatban. Az elmúlt tíz esztendőben nem volt ilyen szerződés, a Holding úgy végezte ezt a komoly munkát, hogy nem volt szerződésben lefektetve, hogy mi a feladat és mi az ellentételezése. Erre a szerződésre szükség van.

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető:
Úgy lett volna helyes, hogy a szerződésben a pénzügyi kérdéseket is rendezik, milyen munkáért, mennyi ellentételezés jár. Annak is ki kellene derülnie belőle, hogy miért jó ez a városnak. Mivel ez nem látszik, akár ez az egész egy pénzszivattyú is lehet. A korábbi időszakokban komoly beruházások érkeztek Miskolcra és azok stabilan működnek. A kormány pedig nem feledkezett meg Miskolcról, hiszen az elmúlt hetekben több fejlesztési támogatást jelentettek be. Reméljük – mondta, -hogy a városvezetés is aktív befektetésszervező munkába kezd, ahogy a választási kampányában ígérte.

Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. szakigazgatója:
A szerződés azért kell Miskolcnak, mert a város számára stratégiai fontosságú, hogy az itt letelepedett vállalkozások számára a ciklusokon átnyúlóan magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani. Eddig szerződés nélkül folyt ez a munka, de ezzel teljes egészében ellenőrizhetővé, átláthatóvá, szervezettebbé, jogilag ellenőrizhetővé válik.

Heti rendszerességgel tárgyal a város letelepedni szándékozó befektetőkkel, illetve olyan helyi cégekkel, amelyek fejlesztést akarnak végrehajtani.

északmagyar infó