Miközben Miskolc lakossága az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, azért igény van lakóingatlan-fejlesztésre, aminek helyszínét mindinkább a város szélein találják meg a beruházók. Ezért is üdvözlendő a kormányzati szándék a kihasználatlan területek életre keltésére – fogalmaz a főépítész. – Ráadásul ezek az ingatlanok sokszor környezeti problémákkal, szennyezésekkel terheltek, így ez a probléma is megoldódhat. Ahol még most is jelentősebb termelés zajlik, ott meg kell vizsgálni, megfér-e egymás mellett a két különböző, a lakó- és a gazdasági funkció, illetve jól el kell majd különíteni egymástól a két területet.

Érdeklődés még nincs

Az Északmagyar megtudta: jelentősnek mondható befektetői érdeklődést a barnamezős területek iránt a rendelet megjelenése óta nem tapasztaltak az önkormányzatnál. Ettől függetlenül Szunyogh László úgy gondolja, hogy az 5 százalékos áfa, a fejlesztésre alkalmas ingatlanok fekvése, valamint az ipari környezetben építhető loft lakások romantikája elég vonzó lesz ahhoz, hogy számottevő beruházói igény jelentkezzen Miskolcon is.

A kérdésre, szándékában áll-e a városnak, hogy befektetőként maga is részt vegyen ebben az akár bérlakásépítésre is alkalmas programban, a főépítész úgy válaszolt: a kormányzat elsősorban a magántőkét célozza meg, így még nem tudható, milyen szerephez juthatnak ebben az önkormányzatok, amelyek természetesen érdekeltek a terv sikerében.