A 24. ZTE – DVTK mérkőzés következik

A DVTK 23 alkalommal játszott Zalaegerszegen, ebből 2 győzelem, 10 döntelen és 11 vereség született. Legutóbb 2020 első bajnokiján 3-1-es sikert aratott a Diósgyőr. Bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két klub közös történelmét.

Egymás ellen

Az első zalaegerszegi összecsapáson 1973. május 27-én a Szabó – Kovács, Salamon, Váradi, Kolláth, Gál, Tatár (Oláh), Görgei, Kiss, Horváth, Fekete összeállításban léptünk pályára. Preiner Kálmán tanítványai Kiss góljával 1-1-es döntetlent játszottak a kék-fehérekkel.

Az első győzelmünket a harmadik zalai fellépésünk alkalmával szereztük meg. 1975. augusztus 30-án a bajnokság nyitómérkőzésén Szabó Géza fiai Veréb – Martis, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh (Feledi), Fükő, Görgei, Borostyán, Kiss, Fekete összeállításban álltak fel és Borostyán valamint Görgei góljával   kényszerítették térdre ellenfelüket.

Az elkövetkező években a döntetlen jelentette a legnagyobb sikert, azt viszont többször sikerült hozni.

2000 májusában Huszák Géza vezetőedző Nagy Z. – Takács V., Harnócz, Kunzo, Szakos, Hompoth, V. Filipović, Lipták L. (Raican, 90.), Vitelki, Lippai (Barva, 52.), Konyha (Cupik, 81.) összeállítású csapata gól nélküli döntetlent játszott.

https://www.facebook.com/DVTK1910/