Skip to content

Úgy tűnik, a koronavírus-vakcinához tényleg csak a gazdagabbak juthatnak először

Koronavírus – a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Komoly problémát jelenthet a jövőben, hogy a hatékonynak tűnő koronavírus-oltásokat elsősorban a gazdagabb államoknak értékesítik a vakcinagyártók, és közülük is azoknak, amelyek a legjobb ajánlatot kínálják az oltóanyagért. Ezzel viszont az oltások darabára is emelkedhet – közölte az Airfinity tudományos elemzőcég által összegyűjtött adatokra hivatkozva az Oxfam jótékonysági ernyőszervezet.

Az elemzés szerint a világ össznépességének mindössze 13 százalékát magukban foglaló (gazdagabb) államok adták le a rendelést az ígéretes, már befoglalható vakcinák készleteinek 51 százalékára.

Az oltóanyagok még nem készültek el, a legtöbbjük most tart az utolsó, klinikai kipróbálási fázisban.)

Az, hogy a vakcinákat már a piacra kerülésük előtt felvásárolják, azért is gond, mert az oltóanyaggyártók csak meghatározott mennyiséget képesek előállítani. Vagyis: hiába lesz kész egyszer egy oltás, ha a legtehetősebb nemzetállamok idő előtt lecsapnak rájuk, sokaknak megint hónapokat kell majd várniuk, mire hozzájuthatnak a sajátjukhoz.

Így pedig nagyon valószínű, hogy a világ népességének közel kétharmada (61%) csak 2022-ben jut majd hozzá egyetlen oltóanyaghoz

– figyelmeztet az Oxfam.

Az öt vakcinajelölt egyikét a Moderna, a másikat az AstraZeneca állítja elő, de utóbbi azt ígérte: a kapacitása bizonyos részét eleve a fejlődő államok számára ajánlja fel. A Moderna nem tervez ilyesmit, holott ezt a céget is az adófizetők pénzéből támogatták, hogy el tudja készíteni a koronavírus elleni oltást.

A vakcinák idő előtti felvásárlásának veszélye miatt a Microsoft társalapítója, Bill Gates is figyelmeztetett: szerinte nem szabad hagyni, hogy néhány állam kisajátítsa az első készleteket, mert az még több elhunythoz vezethet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. guest
    2020.09.21. 13:26

    A koronavírus mellett már itt a legújabb a szökevény baktérium ráadásul annyira nem is új mert még tavaly történt ez Kínában több ezer ember kapott bakteriális fertőzést Kínában a szökevény baktériumtól. Kína Lancsou városa elismerte, hogy több ember tesztje lett pozitív a brucellózisra. Ez a szökevény baktérium emberről emberre nem terjed hanem szennyezett étel terjesztheti a baktériumot Kínában. A CNN is hírül adta már. A vírusok mellett a baktériumok is sajnos úgy látszik az emberiség nagy rákfenéi lehetnek sajnos???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük