Sas Út. Lezuhant a Gránátokról…

2020. szeptember 16-án a délutáni órákban lezuhant egy turista a Sas út részét képező Gránátok gerincéről. A férfi kb. 200 m-t zuhant a Gąsienica-Fekete-tó (Czarny Staw Gąsienicowy) irányába, a kiérkező hegyimentők sajnos nem tudták megmenteni az életét. Az esetnek szemtanúja volt a Portal Tatrzański portállal kapcsolatban lévő Karolina Tabaszewska (képünkön)lengyel hegyivezető, aki így foglalta össze az eseményeket: „Ez egy szép nap volt a hegyekben. A Sas úton végre nyugalom, gyönyörű, stabil, nem túl meleg idő, a turisták tömegei nélkül időnként élveztük a csendet és az ürességet. A túra nyugodtan és gördülékenyen telt. Megérkeztük az Elülső-Gáránt-csúcsra (Skrajny Granat), amikor egyszer csak egy „zuhan” kiáltás hallottunk. Hátrafordultam, és láttam, ahogy a srác zuhan lefelé. Sajnos nem tudott lassítani, egyre nagyobb lendületet vett, a szikla pedig elkezdte dobálni a testét mint egy bábut. Hívtam a hegyimentőket. Semmit sem tehettünk. 200 métert repült egy olyan helyről, ahol nincsenek láncok, a meredek ereszkedés közben megcsúszott vagy elvesztette az egyensúlyát. Sajnálom társát, aki sikoltozva kiabált, próbált utána futni, de egyedül maradt ott. Mindannyian tanulságos leckét kaptunk a hegyek iránti alázatból…”.

Forrás és fotó: https://portaltatrzanski.pl