Prof. dr. Papp Lajost hároméves korában családjával kitelepítették a szülőfalujából. Csurgón, Alsóleperden, Mágocson élt egészen 1957-ig, amikor visszakerült az ősi házba. Családja ötszáz éve él ezen a helyen. Jelenleg a Dunakanyarban Verőcén lakik egy tanyán.

Hogyan működik a szív?

1989 óta az orvostudományok doktora – egyedül az országban a kandidátusi fokozat kihagyásával.

– A tudományos munka minősége alapján a bíráló opponensek határozták meg ezt a lehetőséget – idézi fel. Kandidatúrára indult, ám akadémiai doktor fokozatra javasolták. A tudományos munkára irányuló kérdésre prof. dr. Papp Lajos elmondta: 1628-ban egy William Harvey nevű angol orvos leírta, hogy véleménye szerint hogyan működik a szív. Az egyetemes orvostudomány ezt olyan fontosnak tartotta, hogy ettől az időponttól számítják a világon mindenütt a modern élettant – fejti ki. – Ez azonban egy akkora tévedés, mint hogy a középkorban máglyahalálra ítélték azt, aki azt vallotta, hogy a Föld a Nap körül kering. Amit ez az úr leírt, gyakorlatilag azt tanítják ma a középiskolákban, az egyetemeken. Én az egész életemet a szívműködés és a vérkeringés kutatásának szenteltem, és leírtam, hogy miért nem működhet úgy a szív, ahogy tanítják. Ennek a lényege, hogy a szív nem dugattyús szerv, nem volumenpumpa, hanem egy olyan szerv, amely a ritmust gerjeszti, tehát nem nyomást, hanem pulzust generál – ismerteti a professzor. – Tehát nem mechanikus szerkezetként lehet fölfogni, ahogyan felfogta William Harvey, hanem egy dinamikus szerkezet, amelyben a centrifugális és centripetális erők következtében alakul ki a keringés – teszi hozzá.

Vissza a Marsról

– A tudománynak mindig is az volt a hibája, hogy amit nem tudott megmagyarázni, átugrotta. Én a szív működését munkám során a világ számára megmagyaráztam és közérthetővé tettem – hangsúlyozza. Klinikusként éltem a klinikai életemet reggel 7-től este 7-ig míg fiatal voltam. Este 7-től szabadságon, ünnepnapon pedig kutattam. Állatkísérleteket végeztem, klinikai tanulmányokat folytattam, Európa több országában, Amerikában, Japánban és a világon mindenütt angol nyelven adtam elő. Majd 1984-ben az Amerikai Egyesült Államok leghíresebb egyetemére hívtak, a Harvardra, Bostonba. Ott olyan vizsgálatokat, kísérleteket végeztem, amelyek az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalnak (NASA) az érdeklődését is felkeltette. Számukra mindez azért fontos, mert tervezik a Marsra szállást. A jelenlegi felfogással azonban nem lehet túlélni, mert nem úgy trenírozzák az űrhajósokat. A NASA valóban szeretné tudni, hogy működik a szív, mert ha két-három év múlva a Marson járók visszajönnének, az életüket meg kellene óvni – indokol a szakember.

Egészségtudatosan

Rendkívül népszerű az előadása az egészségtudatos életmódról (a Tokaj Fesztiválkatlanban péntek délután 6-tól hallható beszélgetésben többek között a halálközeli élményekről lesz szó). A „divatos” egészségmegőrzési témának véleménye szerint ez a legnagyobb baja: a divathullámok.

„Pedig egy mondatban meg lehet fogalmazni a lényeget, ezt már Hippokratész leírta: tiszta levegő, tiszta étel, tiszta lelkiismeret és mozgás. Nincsenek világmegváltó rendszerek, ez az alapja az egészségnek” – összegzi. A tiszta levegő azt is jelenti, hogy a mostanában a figyelem középpontjába került ózon megfelelő arányban található-e benne, ez egyébként az év nyolcvan százalékában így van – jelzi. A másik, az étel minősége: ma a civilizált világban gyakorlatilag lehetetlen egészségesen étkezni, mert tele van az étel mindenféle kémiai szerrel, tartósítószerrel, pótanyaggal, egyebekkel. A természetes táplálkozás azt jelenti, hogy természetes környezetben, vegyszerezés nélkül termelt növények a tiszta táplálékok. Ma már Európában alig termelhető tiszta élelem, ezért van óriási jelentősége a Kárpát-medencének, mert itt még lenne rá lehetőség.

Az egészségtudatos életmódhoz szorosan hozzátartozna az élelem észszerű elosztása, ha világszerte a kukában landoló, sok felesleges élelmiszer eljutna az éhezőkhöz, az éhínség is megszűnhetne – fogalmazza meg. Fontos említeni az éhezés, a böjt szerepét is, hiszen óriási jelentősége van. A magyar nemzet túltáplált, a gyerekeink nyolcvan százaléka túlsúlyos. Az anyagcsere minden összetevője fontos, és ahhoz hogy a méreganyagokat ki tudjuk üríteni, időnként éhezni kell – szögezi le.

Szívvel, lélekkel

Korunk népbetegségére, a stresszre vonatkozó kérdésünkre a professzor kifejtette: mivel az emberi egészség a test, a lélek, a szellem harmóniájának egyensúlyi állapotában van, ezért a mérhetetlen sok információ, mely ellenőrizhetetlen és kaotikus, súlyos károkat okoz.

– Van nekünk elég bajunk az országban, nem kellene importálni a rémhíreket Kínából, Amerikából. Miért nem jutnak el a hasznos, pozitív információk, kellemes dolgok az emberekhez? – teszi fel a kérdést. – A vírushelyzettel kapcsolatos információkat elég lenne egyszer elmondani, de beleverik az emberek lelkébe, óriási félelmek alakulnak ki, na, ez a teljesen fölösleges ­stressz. Az, hogy nem vezetjük le fizikai mozgással vagy lelki szépüléssel, amely oldhatná a feszültséget, ez az igazi baj – egészíti ki.

Az egyik hisz, a másik nem

Népszerű témája előadásainak az istenhit léte, illetve nemléte, erről is kérdeztük prof. dr. Papp Lajost.

– Amióta világ a világ, amióta az ember kommunikál, a népesség két csoportra oszlik, az egyik hisz Istenben, a másik nem. Az egyik az anyagot helyezi első helyre, a másik a lelket, a szellemet. Mivel ez hit kérdése, senkinek nincs bizonyítéka, ezért tiszteletben kell tartani az egyik csoportnak a másik véleményét. Az én tapasztalatom azt mutatja, akik Istenben hisznek, azoknak van egy nagyobb kapaszkodója, könnyebben gyógyulnak, és hamarabb megértik azokat az üzeneteket, amelyeket a természet nekünk küld. Hiszen az Isten alkotta világ üzenetét veszik át. Az emberek keresik az Isten-kapcsolatot, sajnos a közvetítők egy része, akiknek feladatuk lenne az, hogy Istenhez közel hozzák az embereket, ilyen vagy olyan okokból a krisztusi szeretetvallás helyett a különbségeket hangsúlyozzák. Majd ha odáig jutunk el, hogy tiszteljük egymás vallását, tiszteljük egymás hitét, akkor tud ez a görcs oldódni – vélekedik a professzor.

boon.hu