Jóllehet Fohsz Tivadar politikusként mindig magabiztosan nyerte a körzetét, még a helyi ellenzéknek sem tűnt fel, hogy 2018 végén hirtelen eltűnt a kerületi közéletből – a Fidesz aztán nem is őt indította a bő egy évvel későbbi önkormányzati választáson. A kerületben élő választói, de még a politikustársai sem tudták mire vélni a visszavonulását, csak pletykák keringenek arról, mi állhat a háttérben. Valami fontosabb feladata akadt – néhány politikus ismerőse ezzel indokolta a visszavonulást, mások valamilyen homályos vidéki bírósági ügyet emlegettek, de biztosat senki sem tudott. Ugyan 2018 nyarán az Indexen megjelent egy néhány szavas sajtóértesülés arról, hogy Fohsz nevelt lányának a szobájában rejtett kamerákat találtak, de az ügy háttere ezidáig rejtve maradt, ahogy az is, mi köze lehetett a történtekhez a politikusnak. Ügye annyiban hasonlít is a volt perui magyar nagykövet, Kaleta Gábor nagy port kavart történetéhez, hogy nem tudják, mi állhatott a hirtelen visszavonulás hátterében.

https://hvg.hu/360/20200911_Mosolyogva_mondta_hogy_engem_o_nem_hasznalt_ki