A minap egyeztettek a beruházásról. Ezt Miskolc polgármesterének és a hivatalnak hosszas egyeztetés után sikerült leszerveznie. A fejlesztéssel kapcsolatosan a környéken élők, miskolci civilszervezetek, valamint a terület képviselői is feltehették kérdéseiket a kivitelezőnek.

„Ez volt az első alkalom, amikor a felmerült problémákra érdemi válaszokat igyekeztek adni” – összegzett Mokrai Mihály. A Velünk a Város önkormányzati képviselője ugyanakkor úgy fogalmazott: sok kérdés továbbra is tisztázatlan maradt.

– Úgy látjuk, önmagában nem old meg semmit a beruházás. Hiányzik például az autópálya-csatlakozás, valamint a forgalom csillapítása. A turbókörforgalom miatt pedig komoly torlódások alakulhatnának ki véleményünk szerint – mondta, hozzátéve: az önkormányzat saját erőből nem tudja pótolni a hiányzó elemeket, ehhez kormányzati forrásra lenne szükség.

A Váltó utcában található az Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány központja. Badány Lajos (Velünk a Város) önkormányzati képviselő szerint több okból is kérdéses a sorsuk. Egyrészt: az intézményhez az eddigi tervek alapján nem épül bekötőút. Másrészt az intézmény vezetője úgy látja, a megnövekedett zajhatást egyébként sem bírnák elviselni a fogyatékkal élő lakók. Felmerült a költözés lehetősége. „Nagyon gyorsan megoldást kell találni ebben az ügyben is”, fogalmazott a képviselő. Elmondta azt is, hogy kérdéses: a Pfaff utca hogyan fogja bírni a megnövekedett forgalmat. A Martinkertvárosban élőknek pedig nagyot kell majd kerülniük, ez szintén aggályosnak véli.

Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő hozzátette, a lakosság részéről érdeklődtek arról is, hogy a turbókörfogalom zaj- és környezetterhelését felmérték-e. Szintén sokan kérdezték, az építkezés ideje alatt milyen elkerülőutakat jelölnek majd ki. – Előzetes egyeztetések nem voltak az elmúlt években, nem merültek fel kérdések, így nem is voltak erre felkészülve a beruházó részéről. Kizárólag a kivitelezésre koncentráltak, minden mást az önkormányzatnak kell megoldania. Erre viszont kevés időt kaptunk – mutatott rá.

Hónapok óta vártunk a tájékoztatásra, a beruházó NIF Zrt.-nek egyeztetni kellett volna a lakossággal, a civilekkel – mondja Hegedűs Andrea. A Velünk a Város frakció önkormányzati képviselő jelezte: a miskolciak tudni szeretnék, hogy a beruházó hogyan fogja megoldani a három menekülő-terelő útvonal problémáit; kátyúk, komoly úthibák tarkítják ezeket a szakaszokat, komoly útfelújításra lenne szükség. A Martin-kertvárosban élők egyébként is elszigetelődnek, óriási kerülő árán, jelentősen hosszabb idő alatt érnek csak be a belvárosba. A mentők, tűzoltók közlekedéséről már nem is beszélve. A városrészben vízelvezetési gondok is vannak. – Ezek a problémák mind össze fognak adódni az építkezés során. Ráadásul ezek megoldását az önkormányzatra bízták, ami plusz forrásokat von el az egyébként is szűkös büdzséből.

Az egyeztetésen a beruházó NIF Zrt. és a kivitelező képviselői ígéretet tettek arra, hogy a munkák megkezdése előtt személyesen is egyeztetnek a környéken élőkkel, és több helyszíni bejárást is szerveznek majd.