Régi, de jóóóóóóó. Alakszai taxizik és megkerüli a földet

Bazin Levente, a Velünk a Város politikusa azt állítja, majdnem kétszázezer forintnyi taxiszámlát fizettetett ki a miskolci önkormányzattal, azaz a miskolci adófizetőkkel Alakszai Zoltán, Miskolc korábbi jegyzője, egy év alatt.

Bazin a pénteki sajtótájékoztatón fontos és a várost érintő kérdéseket szegezett a fidesz-bábhoz.

Volt-e korlátlan hivatali bankkártyája Miskolc korábbi, fideszes önkormányzatától?

Miért vett fel többszázezer forint készpénzt erről a kártyáról Budapesten, és azt mire költötte?

Vagy, hogy miért a miskolciak adóforintjaiból fizették az ő budapesti taxiszámláit? – Alakszai ugyanis azt állítja, Miskolcon élt és dolgozott. Érdekes.

Ennek ellenére hivatali ideje alatt közel kétszázezer forintnyi taxiszámlát fizettetett ki a miskolci önkormányzattal, azaz a miskolci adófizetőkkel, amellett, hogy amúgy is annyit ment szolgálati autóival, hogy akár 4 és félszer megkerülhette volna a Földet – mondta Bazin Levente.

Aki azt is hozzátette, csak üzemanyagra, parkolásra és autópálya-matricára több mint 7,5 millió forintot költött az Orbánista.

Az ellenzéki politikus megemlítette a fideszes csicska azon állítását, hogy a több százezer forintos éttermi számlák a befektetőkkel történt vacsorák után maradtak.

Bazin szerint azonban erre semmilyen bizonyítéka nincs.

Ellenben mi bizonyítani tudjuk, hogy a számlák egy részén nem az éttermi fogyasztásra alkalmazott 5 százalékos Áfa szerepel, hanem 27 százalékos, amit alkoholfogyasztásra, vagy elvitelre alkalmaznak. Mindezekre a kérdésekre választ várnak a miskolciak.

Válaszok helyett azonban csak mellébeszélés érkezik. De mit is mondhatnánk? Ehhez a fideszes mentalitáshoz már szépen lassan hozzászoktunk.

via

 

 

MESSENGER CSATORNA

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

FELIRATKOZOM