Orbánék kirakatcsapatában felütötte fejét a koronavírus

Rendkívül bizonytalanná vált a Felcsút szereplése az Európa Ligában

Legkésőbb csütörtök reggel Svédországba kellene repülnie egy játékra alkalmas csapatnak, de többen is koronavírusosak. Még az is lehet, hogy a tartalékjaikkal mennek. Ha nem tudnak egy csapatot kiállítani, az UEFA nem lesz elnéző.

Egyelőre nyoma sincs annak, milyen felállásban tervez focizni a felcsúti Puskás Akadémia a svéd Hammarby IF ellen csütörtök este az Európa-liga selejtezőjében. A klub játékosainak legkésőbb csütörtök reggel kellene repülőre szállniuk, de teljes a hallgatás azóta, hogy kiderült: a felnőtt csapat több játékosa is elkapta a koronavírust.

Emiatt a Felcsút a szezonban még nem játszott meccset, és a vasárnapra tervezett, Újpest elleni bajnoki találkozójukra sem lehet jegyet váltani.

Amióta bejelentették, hogy megjelent a klubnál a fertőzés, gyakorlatilag teljes a hírzárlat Felcsúton. Egyedül azt kommunikálják, hogy a tartalékcsapat milyen eredményekkel fut a harmadosztályban: a Ménfőcsanak elleni 3-1-re megnyert meccs összefoglalóját például meg lehet tekinteni.