– A lakossági petíció támogatása.

Ahogy már több fórumon elhangzott sok szempontból aggasztó az épülő Y híd beruházása. A kezdeti lépéseket az előző, fideszes városvezetés rakta le, és kampánycélra próbálta használni a projektet, de miután elvesztették az önkormányzati választásokat, nagy a hallgatás.
Azt a tájékoztatást kapták az itt élők és az önkormányzat, hogy a fejlesztés kiviteli tervei elkészültek, és az egész város közlekedésére kiható komplex beruházás keretében megépül a Martinkertváros felé vezető „Y” alakú híd. Az itt élők gyorsabban juthatnak el a belvárosba és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése is.
Ez mind jól hangzik, sőt szükség van a térségben a szintbeli vasúti kereszteződés megszüntetésére és a Belváros-Martin-kertváros-Tiszai pályaudvar kapcsolat nagyobb kapacitására, de mindez a két és féléves építkezés hogyan zajlik majd a hétköznapokban?
A martin-kertvárosiak, szirmaiak és a Vörösmarty városrész érintett területein élők a beruházó és kivitelező által többször lemondott tájékoztatások miatt – aggályosan, kételkedve néznek az építkezés elé.
A Demokratikus Koalíció nevében, a Velünk a Város frakció tagjaként, a terület önkormányzati képviselőjeként, közvetlenül is érintett szirmaiként mindenben a lakosság igényeire építve támogatom a tervek kivitelezését.
Elvárások:
– A lakosok és a közlekedők kényelme, biztonsága érdekét szem előtt tartva valósuljon meg a beruházás!
– A munkálatok ideje alatt a környék forgalmi rendjében történő változások a lakossággal leegyeztetett módon történjen meg!
– Biztosítsanak alternatív közlekedési lehetőségeket a lezárandó útszakaszt igénybe vevő közel 20 ezer itt élő és még több átutazó számára!
– Oldják meg a városrész megközelítését a mentők, tűzoltók, rendőrség számára!
– Az iskolakezdéshez közeledve adjanak információt a megterhelő reggeli csúcsforgalom kezelésére vonatkozóan!
– Gondolják át, hogy a területen levő iskolák közösségének tagjai ne másfél-kétóra utazási többlettel érjenek el a munkahelyükre!
– Keressenek megoldást a mozgáskorlátozottak területi elszigeteltségére és a fogyatékkal élők intézményeinek megközelítésére!
– Tájékoztatást kérünk a gyalogos-, és kerékpáros forgalom biztosításáról, zajvédelemről, zöldterületek és lakóingatlanok védelméről, biztonságos mentőútvonalak kiépítéséről.
Sajnálatos, hogy a kérdéseivel magára maradt a lakosság.
Egy aktív és környezetére figyelő csoport feltalálta magát és létrehozták az
“Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport“ Facebook-csoportot, ahol igyekeznek megszerezni és egymással közölni minden információt a hídról. Indítottak egy online petíciót, amiben követelik a megfelelő tájékoztatást.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra fejlesztő (NIF) Zrt. ígéretet tett arra, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a lakosságot.
Ez a mai napig még minden igényt kielégítően nem történt meg!
Martin-kertváros 12 utcájának önkormányzati képviselőjeként támogatom a petíciót.
Elvárom, sőt sürgetem a lakosság mielőbbi tájékoztatását a körzet országgyűlési képviselőjétől és a beruházótól. Olyan módosított tervről adjanak információt, amelyben szerepelnek a jogos lakossági elvárások.
A civil szervezetek petíciójában szerepelt javaslatok alapján újra kell gondolni az egész projektet!
Megnyugtató és mielőbbi választ vár az érintett térség lakossága!

Andrea HegedűsY-híd