A hősziget-jelenség csökkentése érdekében Bécs már korábban is alkalmazott zöldítési és árnyékolási technikákat a villamos- és buszmegállóknál. 2019-ben például kisérleti jelleggel öt utasvárót futtattak be vadszőlővel, illetve sok helyen zöldhomlokzattal tették kellemesebbé a járművekre való várakozást.

A Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien most egy még színesebb megoldással díszíti a várakozó helyeket. Egy kísérleti projekt keretében először kerülnek színes virágok nemcsak a megálló hátuljára, de a tetejére is.

A parlamenttel szembeni villamosvárón virágok illatoznak majd és adnak jótékony árnyékot a hűsölni vágyó utasoknak.

A virágos tető gondolata egy pályázat alapján született. Az „Innovációt Támogató Közbeszerzések” program keretében ötletpályázatot írtak ki zöldítési technikákra, melyet végül a Hartung Architekturbüro építésziroda nyert meg. Olyan megoldásra volt szükség, ami nemcsak szép, de fenntartható, könnyen karbantartható és hatékony is. A megálló tetején tizenhat különböző virág lesz, többek között levendula, téli jázmin, de szép lila virágú bunkós hagyma és lonc is.

Az öntözésről egy beépített esővízgyűjtő tartály gondoskodik. A virágos megálló szeptember közepére készül el.