A bokrétaünnepen derült ki a résztvevők számára, az épülő négy évszakos fürdőkomplexumban nincs meg minden wellness­elem. Úgy tudjuk: éppen ezért az eredeti elképzelés az volt, hogy az élményfürdőt összekötik a 2015-ben átadott miskolctapolcai strandon kialakított, már meglévő és működő wellnessházzal.

Szükséges lépések
A két egységet összekötő híd a jelenlegi nagy projekt keretében kialakításra is került, azonban a régi strand főépületénél hiányzik a zárt kapcsolódás lehetősége. Jelenleg az új fürdőből induló zárt hídról a „semmibe”, a wellnessház teraszára, tehát egy nyitott területre érkezik meg az átkelő vendég, ami télvíz idején nyilván nem optimális. Turisztikai szakemberek szerint a fürdőzési élmény nem lesz teljes, ha erre nem születik megoldás.