– a NEAK adatai szerint 2012-ben lépte át a százmilliós tb-bevételi határt, két év múlva a kétszázmilliósat, megint kettő kellett neki a háromszázmillióhoz, újabb két év a négyszázmillióhoz A társaság 2018-ban a fogorvosi ellátásból származó tb-bevétel terén ezzel megelőzte a pécsi és a szegedi egyetemet, amelynek pedig saját fogorvosi kara is van. Az Adamantin az ország legnagyobb tb-finanszírozott fogászati cégévé vált, csak a Semmelweis Egyetem kapott több fogászati támogatást az egészségbiztosítótól. Tavaly ugyan Szeged visszavette a második helyet, de az Adamantinnak így is 421 millió forint jutott a tb-től, ez tette ki 586 milliós nettó árbevétele zömét. A 2019-es mérlegüket még nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a tb-pénzük 14 százalékkal nőtt: már 480 milliós támogatásnál tartottak.

„Kovács doktornő egy másik egészségügyből ment el, mint amibe visszaérkezett.” Fotó (illusztráció): Fortepan/Veszprém Megyei Levéltár/Nemere Péter

Persze nem sikerült megalkotniuk a százkarú fogorvos ideáltípusát, az ő doktoraiknak is csak két kezük van, amivel egy hagyományos modellt választó fogorvos átlagosan 1,2 millió forintot tud keresni. Hogyan lett nekik közel fél milliárdjuk? A válasz a hálózatosodás, részint szakorvosi képzésen levő fiatal orvosok segítségével. Egyre többen kezdték követni a példát, és feltalálták a kormánytól tökéletesen független egészségpolitikát. 

Míg 2015-ben a százmilliós tb-támogatási határt a klasszikus magánvállalkozások (tehát nem önkormányzati kft-k, alapítványok, hanem magántulajdonú cégek) közül egyedül a miskolciak tudták átlépni, 2019-ben már kilenc ilyen nagyvállalkozó volt. A súlyukat jelzi, hogy az állami-önkormányzati szervezetek közül alig valamivel több, 12 fért be ebbe a körbe, köztük a négy orvosi egyetem.

A miskolciak ehhez 26 tb által nyilvántartott ellátási helyet gyűjtöttek össze. Egy másik cégcsoportnak még ennél is több, 31 ellátási helyet sikerült felfűzni, ehhez egy tulajdonos két cége kellett, a Szép és Ép Fog Fogászati Kft. és a Protect Dental. 2019-ben a két vállalkozás már 309 millió forint tb-finanszírozást kapott, miközben elvileg Magyarországon praxisjog van érvényben a közfinanszírozott rendelőknél. Az elképzelés lényege, hogy maga a fogorvos legyen a tulajdonos, aki így személyében garantálja az ellátás minőségét. Így elvileg önkormányzatoknak, kórházaknak, egyetemeknek lehet sok szerződött fogorvosuk. De csak elvileg. Tavaly már két olyan magánhálózat volt, amely beelőzte a Pécsi Tudományegyetemet a fogászati tb-bevételek terén. Amíg a miskolci székhelyű társaság az adatbázisok alapján beazonosíthatón csak Borsod-Abaúj-Zemplénben terjeszkedik, addig a Szép és Ép Fog-Protect szintet lépett: már az ország három területén van jelen (Pest és Fejér megye, Budapest).