Változások a röplabdázóknál

SzZrt

A DVTK FUX női röplabda csapata augusztus 3-án elkezdi a felkészülést az Extraliga 2020/2021-es szezonjára. Bár a keret csak a jövő hét közepén válik biztossá a szerződések aláírásával, a várható változásokról Toma Sándorral beszélgettünk.

Négy hónap kényszerszünet után jelentkezhetnek majd ismét edzésre a DVTK FUX női röplabdázói. Mint arról korábban már beszámoltunk, a csapat az idei szezonban a legmagasabb osztályban, az Extraligában szerepelhet.

– A szezon október elején kezdődik, és az is biztos, hogy az első mérkőzésünket a Szent Benedek ellen játszhatjuk majd – nyilatkozta Toma Sándor, a csapat szakmai igazgatója. – Már nagyon várom, hogy ismét edzést vezényelhessek a lányoknak. Bár a keret csak jövő héten lesz nyilvános, az biztos, hogy Leidgeb Noémi és Sitkey Mariann nem lesznek a DVTK FUX játékosai, hiszen az Extraligát sajnos már nem tudják összeegyeztetni felsőfokú tanulmányaikkal. Tamás-Szabó Barbara pedig férjével együtt Lengyelországba költözött. Julia Topor Belgiumba igazolt, Alex Donaghy helyzete egyelőre bizonytalan. A távozókat természetesen mielőbb szeretnénk pótolni.