A Szegedi Járási

Ügyészség vádat emelt ifj. Rapcsák András ellen a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt ért hekkertámadások ügyében – írja a Hódpress

nevű helyi híroldal Márki-Zay Péter vasárnap esti Facebook-videója alapján, amelyben a város polgármestere bemutatta az ügyészség tájékoztató levelét a vádemelésről.

Rapcsák egyrészt a várost a rendszerváltástól több mint egy évtizeden át vezető néhai Rapcsák András fia, másrészt a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő Zrt. (HVSZ) korábbi vezetője. Még utóbbi tisztsége idején, tavaly ősszel vádolta meg a HVSZ-t Márki-Zay Péter azzal, hogy a cég egyik gépéről hekkertámadás érte a polgármesteri hivatalt. Ezt a vádat a HVSZ és személyesen ifj. Rapcsák András is tagadják.

Márki-Zay viszont most bemutatta azt az ügyészségi levelet, amely szerint Rapcsák ellen információs rendszer és adat megsértésének bűntette miatt vádat emeltek, azaz a vádhatóság hivatalosan is vizsgálja az ügyet, és megalapozottnak találták a Rapcsák érintettségére vonatkozó vádakat. A levél egyébként július 6-i keltezésű, nem tudni, hogy a polgármester miért éppen most hozta nyilvánosságra.