A 16 éves miskolci Tóth Anna egy 39 éves ifjúsági csúcsot döntött meg

Az évet 60 méteres

gátfutásban fedett pályás ifjúsági bajnoki címmel kezdte, és az akkori eredménye már igen kecsegtető volt (8.42 mp), csupán három századdal maradt el a korosztálya valaha volt legjobb hazai eredményétől. A 16 éves Tóth Anna úgy tűnik, a versenyszünetben sem dőlt hátra, hiszen a Debreceni SI-SC meghívásos versenyén, a Gyulai István Stadionban 100 m gáton repesztett 13.91 másodpercet – mindezt már a felnőtt gátmagasságon (84 cm).

Az U18-as lányok között ennél gyorsabban még senki nem teljesítette a számot Magyarországon, az eddigi csúcsot (13.98 mp) Rostás Mónika 1981 óta, azaz 39 éve őrizte. Ezt sikerült túlszárnyalnia a Miskolci Sportiskola ígéretének, aki Kozák Luca mögött és Sorok Klaudia előtt másodikként ért célba csütörtökön, az ifjúsági világranglistán pedig a hatodik helyre lépett elő.

„Végig nagyon szépen mozgott – értékelt Anna edzője, Tigyi József. – Ő még ifjúsági korú, de miután kiderült, minden világversenyt törölnek, úgy voltunk vele, hogy a felnőtt gátra átállást előrébb hozzuk, így nyerünk félévet. Nem szokott könnyen menni a váltás, de szerencsére Anna nagyon bátran és szorgalmasan dolgozott. Nem voltak versenyek, nem tudtuk lemérni, hol tartunk, de titkon számítottam rá, tizennégy másodpercen belül fog futni. Az országos csúcs egyáltalán nem volt képben, nem volt cél, így nagy meglepetésként ért. Hab volt a tortán. Ráadásul úgy lett ennyi az időeredménye, hogy az utolsó gátba elég erősen belerúgott, és ki is esett kicsit a ritmusból. Magyarul, még maradt benne.”

Tóth Anna egyértelműen a nagy mennyiségű, versenyszünet alatt elvégzett edzésmunkának tudja be a teljesítményét. Ráadásul először versenyzett az idén szabadtéren, így ahogy ő fogalmaz: nagy volt benne a tettvágy.

„Az biztos, hogy nagyon akartam, de nem éreztem azt, ez volt a maximum – mondja az újdonsült rekorder. – Eléggé izgultam és sokat ütöttem a gátakat, szóval nem tudom, hogy mennyire lesz még a későbbiekben jobb. A gátmagasság váltása viszonylag könnyen ment. Magasabb is vagyok, és hetvenhat centin már azt éreztem, hogy közel van, kisebb és nem tudom annyira támadni. A nyolcvannégy centis magasság sokkal kényelmesebbnek tűnik. Az egyik nagy vágyam az volt, hogy én is tudjak majd csúcsot futni. Fedett pályán három századdal lemaradtam. Akkor kicsit csalódott voltam. Most egy álmom vált valóra! Ez annyira nagy löketet ad a folytatáshoz! Visszajelzés, hogy megéri dolgozni.”

(Forrás: www.nemzetisport.hu)  Fot: boon.hu