Három edzőmeccs fér bele a DVTK felkészülésébe

A miskolciak először a kassaiakkal csapnak össze.

A DVTK labdarúgói a július 13-i héten három napon keresztül három csoportban orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel (labor- és EKG vizsgálat, izomerő mérés, spiroergometriai terheléses élettani vizsgálat, stb.) kezdik az új idényt. A keret teljes egészében 16-án, csütörtökön találkozik először, az első edzésen a két új igazolás, Hegedűs János és Gheorghe Grozav is részt vesz.

A folytatásban a DVTK három felkészülési mérkőzést játszik a bajnoki rajt előtt. Először a kassaiakkal, majd az újpestiekkel találkozik Feczkó Tamás csapata, majd augusztus 8-án tart főpróbát. Ezen a napon már fordulót rendeznek az NB II.-ben és az NB III.-ban is, és a környező országok bajnokságai is elindultak (Szlovákia, Szerbia), vagy éppen befejeződtek (Románia), ezért csak magyar élvonalbeli ellenfél jöhet szóba. A DVTK több klubbal is felvette a kapcsolatot, és majd a bajnoki sorsolás ismeretében dől el, melyik ellen lép pályára az utolsó felkészülési mérkőzésen, írja a klub honlapja.