A szakrendeléseken és a háziorvosi praxisokban is egyre komolyabb létszámhiánnyal küzdenek.

Az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, s harmaduk jórészt az egészségpolitika bizonytalankodása miatt még vissza sem tért a gyógyításba – írja pénteki számában a Népszava. A lap hozzáteszi:

kétséges az is, hogy aki most kihagyott néhány hónapot, világos ösztönzést pedig nem kapott a folytatásra, nem vonul-e végleg nyugdíjba. Mindenesetre a hiány már most nyomot hagy az ellátórendszeren.

A lap az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataira hivatkozva leírja azt is, hogy a praktizáló gyógyítók harmada 60 év feletti, és az elmúlt hetek tapasztalatai szerint közülük minden harmadik nem ment vissza korábbi állásába dolgozni. „Káosz van, s amíg ebben nem lesz valamiféle rend, megfontolandó, hogy újra bemenjek” – mondta a lapnak egy nagy vidéki kórház aneszteziológusa, akit vállalkozási formában alkalmaznak.

Kásler Miklós emberminiszter ugyanis márciusban egyértelműen megtiltotta, hogy a 65 év felettiek olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a páciensekkel. Áprilisban viszont olyan utasítás érkezett, aminek értelmében az intézmények ismét foglalkoztathatták az idősebb egészségügyi dolgozóikat, ha egyébként nem tudták megszervezni az ellátást, és az érintettek önként vállalták, hogy visszatérnek a közvetlen gyógyításba. De egyértelmű állásfoglalás nincs az ügyben.

Egy másik, a lapnak nyilatkozó orvosnak akkor ment el a kedve az egésztől, amikor a járvány alatt jóval kevesebb pénzt kapott, mint ugyanannyi munkáért korábban. Ő egyébként 150-200 ezer forintot kap az intézménytől, ám amikor a másodvonalba kényszerült, és csak telefonon konzultálhatott a betegekkel, ugyanazért a munkáért 15 ezer forintot utalt neki a szolgáltató.

De nemcsak a szakrendelésben, a háziorvosi praxisokban is egyre kevesebb a gyógyító.