Egy nap alatt 39 fővel

nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – az összes eset felkerült a térképre.

Az operatív törzs továbbra is csak a fertőzöttek, halálos áldozatok, illetve a gyógyultak számát hozza nyilvánosságra, azt, hogy éppen hol bukkant fel a fertőzés, és melyik településeken hányan betegedtek meg, egyelőre nem. A pandemia.hu internetes oldalon azonban a hatósági és a polgármesteri bejelentések alapján készült egy összesített lista, és térképre is tették az adatokat.

A portál gyűjtése szerint újabb négy településen regisztráltak beteget:

A polgármester jelentette be egy YouTube-videóban, hogy Kisbéren is van már koronavírus-fertőzött, és ennek kapcsán hatan vannak hatósági karanténban.
A polgármester kedd este jelentette be, hogy Markazon is igazoltan koronavírus fertőzött beteg található, aki a házi karantén szabályait betartva otthonában tartózkodik.
Kedd éjszaka jelentette be a diósdi polgármester, hogy egy igazolt koronavírus fertőzött található a települése, valamint három hozzá kapcsolódó kontaktszemély.
Az izsáki polgármester is az esti órákat választotta a bejelentésre, miszerint a településen is van már egy igazolt koronavírus fertőzött beteg.