Nóra PetriJana!
Elmentél. Az jutott eszembe, hogy már több mint egy éve le akartunk ülni kávézni, a legutóbbit a pandémia utánra terveztük. Szeretném pedig beváltani… Annyi mindent adtál a világnak, számomra te voltál az első fogyatékkal elő ember, aki boldog, ahogy van, akitől ezt a hozzállást el kell, el lehet lesni bárkinek… Tudom, hogy a fiad nélkül nehéz volt, s tudom, hogy semmit nem tudok ezekről a fájdalmakról… És közben eszeme jut egy történeted, ami legjobban festi, hogy milyen ember vagy, az, hogy voltál, még nem megy, írásban sem… Te mesélted. Teniszezés, kerekesszékben, s eltört a comcsontotod. Bevittek, röntgen, aztán fekve dignosztizált egy orvos. Azt mondta neked, hamarosan járni fogsz, ne aggódj. Erre te azt kérted, adja írásba. Zavart lett a doki, te latinul mondtad a te bajod, mire ő köddé vált. Nagyon röhögtünk ezen a történeten, és ebben minden benne van, ami te vagy. Az életigenlés, a gondok lekicsinylése, az optimista hozzállás, szóval, te, János Braun. Nagyon hiányzol ebből a világból! (Tudom, nemcsak a barátaidnak, hanem a családodnak is…)
Vigyázz magadra és ránk! (Két cukor, kevés tej, majd így kérem, tudod…
