Csínytevésből állította
vissza a torony óráját, most meg azt tanítja, az idő nem áll meg, és nem mindegy, hogyan töltjük el azt, ami a földön megadatik nekünk. Ötven éve szentelték pappá Sedon László atyát, aki a hejőcsabai római katolikus templom plébánosa
.
Ön 1947-ben született Jászapátiban, 1970. június 14-én szentelték pappá Egerben, csaknem huszonhárom évesen. Mi visz rá egy ilyen fiatal embert, hogy pap legyen?
Azzal kezdődött az elköteleződésem Isten felé, hogy körülbelül tizenegy éves koromban a szülőfalum toronyóráját visszaállítottam, mert a barátom szülei szigorúan időre várták haza gyermeküket, mi viszont olyan jól eljátszottunk, hogy azt gondoltam, így megállíthatom az időt. Később éppen az ellenkezője fogalmazódott meg bennem: az idő töretlenül halad, és nem mindegy, mivel töltjük el, amit az Isten megad nekünk. Segíteni szeretnék az embereknek, hogy ehhez hasznos tevékenységeket válasszanak.
Egy évet töltött Tiszafüreden, ötöt Miskolcon, majd fél évet Kisvárdán káplánként, ezután Ormosbányára került hat évre plébánosnak, végül vissza Miskolcra, ahol már 1983 óta szolgál. Mivel telt ez a harminchét év?
Mindig fontosnak tartottam, hogy a lelkipásztori munkát segédtudományokkal is erősítsük meg, így a Miskolci Egyetemen jogot végeztem, majd pszichológiát az ELTE-n, később pedig egyházjogot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ezt a szemléletet a II. vatikáni zsinat is támogatja. A tanulmányaimon túl törekedtem arra, hogy a szeretet tanítása ne csak szó legyen, hanem jó példával járjunk elöl. A ’90-es évek elején megerősödött bennem egy gondolat: létre kellene hozni egy szeretetotthont. A plébánia melletti üres társasházat megvettük, és ebben alakítottuk ki azt a harmincnégy lakást, ami testvérek, házaspárok vagy akár egyedül élők fogadására is alkalmas. Jelenleg nyugdíjas atyák is laknak itt.