A Pink Floyd társalapítója és frontembere, Roger Waters  antiszemita kirohanásait most sikerült tetéznie azzal, hogy a Hamasz tévéjének adott videós interjújában kifejtette szürreális összeesküvés-elméleteit a zsidósággal kapcsolatosan.

Az interjú első részében a zenész azt ecseteli, hogy az amerikai-zsidó milliárdos üzletember, Sheldon Adelson egyfajta bábjátékosként miként rángatja pórázon a Trump adminisztrációt. Innen aztán eljut egészen odáig, hogy Izrael amerikai rendőröket képez ki azért, hogy feketéket öljön egy speciális nyakra térdelős technikával. Mint mondja, ezt az Izrael Védelmi Erők (IDF) fejlesztette ki a palesztinok meggyilkolására.

Roger Waters hírhedt antiszemita kirohanásairól, koncertjein nem egyszer Dávid csillaggal kipingált felfújt malacokat dobálnak a tömegben, miközben két szám között Izrael vérengzéseiről tart előadásokat. A Pink Floyd-alapító még szombaton tűnt fel a Hamasz terrorszervezet által működtetett Shebab hírügynökség csatornáján. Ebben amiatt panaszkodik, hogy Adelson szerint „egyedül a zsidók az emberek”.

IZRAELT SEJTI A NYAKRA TÉRDELÉS MÖGÖTT
A rendkívüli interjúra egyébként a MEMRI bukkant rá, ami már évek óta monitorozza a közel-keleti sajtót és médiát. Waters az interjú későbbi részében arról beszél, hogy a nyakra térdelés technikáját miként fejlesztette ki az IDF. „Izrael szakértők ide-oda repülnek az Egyesült Államokban, hogy megtanítsák az amerikai fegyveres erőknek azt a technikát, amivel feketéket tudnak ölni” – fogalmaz. Waters nem kertel, szerinte a cionizmus egy olyan folt, amit „szépen el kell távolítani”.

„Sheldon fejében egyfajta furcsa bibliai koncepció van, hogy valahogyan minden jó lesz a világban, hogyha megszületik a Nagy-Izrael, ami a történelmi Palesztinát és a Jordán Királyságot is magába foglalja, majd ezt a területet a kiválasztott népnek adják” – folytatja nehezen követhető gondolatmenetét Waters. Kijelentéseit immáron sokadjára, a világ számos antiszemitizmussal foglalkozó szervezete élesen elítélte