Utazzon az egész

országban közösségi közlekedéssel mindössze napi 3 euróért – ezt tervezi Ausztria környezetvédelmi minisztere, aki a válságkezelést a világ egyik legambiciózusabb zöld programjának megvalósítására kívánja felhasználni. Leonore Gewessler, Ausztria energiaügyi, környezetvédelmi és közlekedési minisztere olyan törvénytervezeteken dolgozik, melyek radikálisan megváltoztatnák a tömegközlekedés szabályait.

Hagyják otthon az autóikat! – ezt javasolja az egyik törvénytervezet, amely nem követi a nyitás után tapasztalható trendeket. A vírustól való félelmükben az emberek jelentős része elhanyagolja a tömegközlekedést, és inkább az autózást választja – sokkal inkább nehezítve ezzel a környezetvédelmet.

„Én vidéken nőttem fel, ahol mindenki autóval közlekedett, mert nemigen volt más lehetőség. Csak a buszra lehetett számítani, de az is ritkán járt. Most azt akarjuk elérni, hogy a tömegközlekedés mindenkinek alternatívát nyújtson” – emlékezett vissza a Bloombergnek adott interjúban a miniszter. Erre szolgálna az egységesen napi 3 euróba kerülő bérlet, amellyel az ország teljes közösségi közlekedési hálózatát lehetne használni.

Ausztria már 2040-ben el akarja érni a karbonsemlegességet miközben az EU csak 2050-re tűzte ki ezt a célt – nyilatkozta a zöldpárti politikus. Ausztria már 2030-ban szeretné elérni azt, hogy az energiát teljes mértékben megújuló forrásokból nyerje – ez az arány már most is 80 százalékos. Ennek érdekében elsősorban a napenergiára számítanak: a tervek szerint több mint egymillió ház tetejére szerelnek fel napelemeket.

Miből lehet finanszírozni egy ilyen több milliárd eurós programot? „Úgy akarjuk olcsóbbá tenni a környezetbarát megoldásokat, hogy megadóztatjuk a szén-dioxid-kibocsátást.” Ezenkívül persze a miniszter számít arra az 50 milliárd eurós csomagra is, melyet Ausztria kaphat a válságkezelésre. „Ez óriási gazdasági lehetőség, mert ezen múlik Ausztria versenyképessége” – véli, némileg szembemenve Sebastian Kurz kancellárral, aki elég nehezen barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy az uniós válságkezelést részben közös hitelfelvételből finanszíroznák.

Tömegközlekedés

Így az ország a környezetvédelem élvonalába kerül az egész világon. Persze Kurz kancellárnak még el is kell fogadtatnia ezt a törvénycsomagot, mely teljesen átformálja Ausztriát, ahol a hagyományos ágazatok nemigen lelkesednek egy szén-dioxid-adóért. Az átlagpolgárok pedig nehezen mondanak le az autózásról olyan időben amikor a vírusbiztonság mindenki számára nagyon fontossá vált. A miniszterasszony mégis optimista: „azért lettem politikus, hogy ilyen változásokat elősegítsek! Azt akarjuk elérni, hogy Ausztria polgárai oly módon közlekedjenek, amely környezetbarát, kényelmes, praktikus és olcsó is” – nyilatkozta az energia, a környezetvédelem és a közlekedés „szuperminisztériumának” vezetője a Bloombergnek.

hvg.hu