Több mint 46 millió forintos

kormányzati beruházással újult meg a Bükkben a Bánkúti Sí Klub turistaháza, sőt a pénzből egy hótaposógépre is futotta.
A turistaház átadásán Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos többek között elmondta: 2010 óta több mint százhúsz turistaház újult meg az országban. A kormány törekvése, hogy a hazai turistaházak versenyképesek legyenek Szlovákia és Ausztria hasonló létesítményeivel.
Gramantik Csaba, a síklub elnöke szerint Bánkúton Miskolc és Eger közelsége, valamint a magyar viszonylatban kiválónak mondható hóviszonyok miatt igen élénk télisportbázis alakult ki.

Az épületben négy, saját fürdővel rendelkező, igényesen bútorozott szobát alakítottak ki összesen húsz vendég számára, lecserélték az elavult gépészeti és villamoshálózatot, felújították a tetőszerkezetet és a sérült homlokzatot, a téli szezonban megnövekedett vendégforgalom kiszolgálása érdekében pedig külső büfét is létesítettek.

 

A sípályák „hóminősége” is megváltozik a következő idényre, a projekt keretében ugyanis egy korszerű, Prinoth Leitwolf típusú hótaposógépet is vásároltak. A vendégéjszakák tekintetében kimagasló növekedésre számít a síklub.