Egy rossz formában szereplő, a kiesés ellen küzdő DVSC otthonába látogat a DVTK, hogy javítson az elmúlt évek negatív sorozatán. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Borsodi

Egymás ellen

1943. november 21-én játszották az első Debrecen – Diósgyőr mérkőzést az élvonalban. Az újonc debreceni csapat ellen a DiMÁVAG néven szereplő, Tomecskó József által irányított együttesünk 6-2-es vereséget szenvedett. A Sidó – Bohus, Felföldi, Doma, Soós, Krucsai, Suhai, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Íjász összeállításban pályára lépő csapatunk góljait Suhai és Fazekas szerezte.

Az első pontot az 1963-as bajnokságban hoztuk el a Loki otthonából. Az 1-1-re végződő mérkőzésen az egyenlítő gólunkat Sikora szerezte. Ez a gól volt egyébként a 600. gólunk az NB I-ben: „A 44. percben a debreceni 16-os környékén Sikorához került a labda, és a balszélső 8 méterről félmagasan a jobb sarokba lőtt.”

Az egyetlen győzelmünk Debrecenben igencsak emlékezetesre sikeredett. A 2008/2009-es bajnokság őszi szezonjában látogattunk Debrecenbe, és a Sisa Tibor vezette fiatal diósgyőri legénység nagy meglepetésre 2-1 arányban legyőzte a később bajnoki címet szerző hajdúsági együttest. A DVTK győztes csapata így állt fel: Vojinović – Bokros, Sebők V., Kamber, Gohér – Ahodikpe, Szélpál (Lipusz, 60.), Búrány, Takács P., Szabó V. (Homma, 53.) – Tóth M. (Tchana, 85.).

A 32. percben a hazaiak szereztek vezetést, majd Takács Péter és Tóth Mihály góljával fordítottuk meg a találkozót. Ez volt történetünk során az első és eddig egyetlen alkalom, hogy három ponttal távoztunk Debrecenből.

A 2011/2012-es bajnokság 11. fordulójában látogattunk Debrecenbe. Az addig várakozáson felül, remekül teljesítő csapatunk súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a későbbi bajnoktól. A mérkőzés mégis örökre emlékezetes marad a csordultig telt vendégszektor, és a találkozót követő szurkolói ünnep miatt.