Bedőlt a MÁV is. Kevesebb vonat közlekedik aztán Miskolc és a főváros, valamint Miskolc és Kazincbarcika között is

Kevesebb az utas , nem kell már annyi vonat sem.
Lényeges változásokat tartalmaz a május 27-én életbe lépő új vasúti menetrend Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – ezeket a fejleményeket foglalja össze 1990. május 25-én az Észak-Magyarország.
Újra a régi név
A vasút illetékese elmondja a cikkben: naponta és átlagosan nyolc-tíz személyszállító vonattal közlekedik kevesebb a miskolci vasút-igazgatóság területén. Ez elsősorban annak „köszönhető”, hogy kevesebben veszik igénybe a vasutat. Íme a változást alátámasztó adatok: 1988-ban 31 millió 547 ezren szálltak vonatra a miskolci vasút-igazgatóság területén, tavaly azonban mindössze 30 millió 834 ezren. 1990 első felében a vonatok 1 millióval kevesebb utast szállítottak, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

Kevesebb vonat közlekedik aztán Miskolc és a főváros, valamint Miskolc és Kazincbarcika között is. A kihasználatlan járatok szűnnek meg.

Elhagyja aktuális nevét a Tokaj expressz, ismét Lillafüred néven szerepel majd a menetrendben – tudjuk meg a többi között az illetékes nyilatkozatából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű