A miskolci vizilabdások nem várták meg, hogy elvegyék a pénzüket…

Huszonöt millió forintot

biztosított az idei költségvetésből a Pannergy-MVLC Miskolci Vízilabda Club működéséhez a miskolci önkormányzat még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt . A koronavírus-járvány azonban felülírta a város még februárban elfogadott költségvetését, mára a vírus elleni védekezés, a gazdaság újraindítása, a város alapfeladatainak biztosítása kell, hogy prioritást kapjanak – emlékeztet vasárnapi közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

– A város első vonalban szereplő vízilabda csapata ezt felismerve felajánlotta, lemond a veszélyhelyzet kihirdetéséig ki nem utalt önkormányzati támogatásról – amely 16,3 millió forint –, és ezt az összeget felajánlja a városnak a koronavírus helyzet kezelésére. A klub vezetése ezzel a gesztussal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ma az Önkormányzat legfontosabb feladata a vírus és annak negatív hatásai ellen való küzdelem – írták.