Szántó István hogy Káliék

se voltak különbek azon most nem érdemes rúgózni. Eltel csaknem tiz év, akkor most érjük be azzal, hogy ezek mind egyformák

, mindenki csak adóságot hagy maga után. Bár most nem olyan időket élünk, hogy egymás fülét rágjuk, ezzel sokra nem megyünk. Én szurkolok, drukkollok, hogy mindannyian kilábaljunk ebből a cudar helyzetből. Mit nem adnék, ha legalább most úgy vitáznánk, hogy mindenki megpróbálna a másik fejével gondolkodni, beleélné magát a másik helyébe. Így könnyebb lenne megérteni, hogy egyet akarunk, a kilábalást, a konszolidációt . S most senki nem jonne azzal, hogy amit tesz azt politikai haszonszerzésből, a következő választások előkampányára teszi. A tét sokunk élete, ilyenkor nincs helye a huzakodásnak, a visszamutogatásnak. Veres úrat még egyszer se hallottam, hogy ezen a téren bármit is mondott volna. Kövessük a példáját. A jegyzőjét is aki kiszállt a szuperautójából – én nehezen szántam volna rá magam erre – nekem is van egy saját ilyenem . Annyira szeretem féltem, hogy három hete a garázsban törölgetem róla a port. Nekem az is tetszik , hogy Alakszaiék és a teljes frakció egész éves tiszteletdiját az FB tagokkal együtt felajánlotta a védekezésre. Köszönet mindannyiuknak. Nem könnyá ezeket megtenni, most amikor nem tudjuk mit hoz a holnap, s sorbaállnak a bankokban, mindenki ki akarja venni a pénzét.