Annak ellenére is szilárdan tartják magukat a „rákban sokkal többen halnak meg”, az „influenza pedig minden évben százezreket öl meg” típusú érvek, hogy egyre világosabb: a spanyolnátha óta nem látott egészségügyi és gazdasági krízist okoz a COVID-19. A koronavírus által okozott tüdőgyulladás egyébként azért is különösen veszélyes, mert úgy tűnik, hogy az egész tüdőt érinti, és nem csak annak bizonyos részeit.

Ráadásul a szív működését is befolyásolja a fertőzöttekben, hozzájárulva ezzel a súlyos, életveszélyes tünetek kialakulásához az idősebbek és krónikus betegek körében. Eközben Magyarország még túlságosan nyugodt, a hírekben szereplő számokról azonban jobb tudni, hogy csalókák lehetnek, mivel a fertőzöttek száma eddig világszerte exponenciálisan növekedett.

A transzparenciát növeli ugyanakkor, hogy kedden lett nyilvános a több mint 24 ezer a COVID-19-hez kapcsolódó releváns kutatásokról szóló tanulmányt tartalmazó adatbázis. A COVID-19 Nyitott Kutatás Adatbázis (CORD-19, azaz Covid-19 Open Research Dataset) peer review-val működő folyóiratok anyagaiból is merít, de olyan forrásokból is, mint bioRxiv vagy a medRxiv, ahol peer review (hozzáértő kutatók előzetes bírálata) nélküli tudományos eredmények is megjelentethetők.