Miskolc. Minden párt tábláit lopták

A 2019. évi miskolci önkormányzati választáshoz kapcsolódóan összesen hét feljelentés érkezett a miskolci rendőrkapitányságra, az ügyek az alábbiak szerint állnak:

rágalmazás két esetben: az ügyek áttételre kerültek a hatáskörrel rendelkező Miskolci Járásbíróságra, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra;
lopás két esetben: mindkét nyomozás felfüggesztésre került, mivel az elkövetők kiléte nem volt megállapítható;
hűtlen kezelés: a feljelentés elutasításra került, mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény;
választás rendje elleni bűncselekmény: a feljelentés elutasításra került, mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény;

Az egyetlen feljelentés, amelyben még mindig tart a nyomozás Miskolcon, egy rongálási ügy volt, ahol információink szerint már meg is gyanusítottak elkövetőket. Az ő lakásaikon ágvágókat és sok összeszedett plakátot találtak, de a bűncselekményt végrehajtók mindenki meglepetésére nem csak egy párt vagy jelölt reklámjait szedte le és halmozta fel, hanem

válogatás nélkül mindenkiét.

A nyomozók állítólag azt valószínűsítik, hogy a reklámtáblák alapanyagaira volt szükségük az elkövetőeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű