Fehérterror: gyilkosságok felsőbb parancsra

A magy. Hüm. VI.

oszt. főnökének parancsa alapján a mai napon a következő egyéneket a nép egyhangú vádja és ítélete alapján, mint helybeli kommunista vezéreket kivégeztük (kötél általi halál)

– szól a különítményes tisztek egy csoportja által Szekszárdon, 1919. augusztus 10-én kézzel kiállított és aláírt „jegyzőkönyv”, amely alapján még aznap nyolc embert kivégeztek.

A történész ritkán talál ilyen egyértelmű és a tettesek által írt korabeli iratot. Az elmúlt száz év kutatásai során ez az első olyan írásos dokumentum, amelyik bizonyítékként szolgál, hogy létezett felsőbb szóbeli parancs a kommün vélt vagy valós támogatóinak kivégzésére.

Az aláírók között szerepelt Gömbös János főhadnagy is, aki egy korabeli nyomozati kihallgatási jegyzőkönyvben bevallotta, hogy a jegyzőkönyvet tiszttársaival közösen fogalmazták, és ő írta meg. „Mielőtt útnak indultunk volna Szegedről, Ottrubay [Károly] vezérkari alezredes a VI. osztály főnöke szóbelileg olyan forma instrukciót adott, hogy amennyiben exponált kommunistákat elfoghatunk, azokkal rövid processzust csináljunk. Én Ottrubay ezen instrukcióját társaimmal úgy értelmeztem, hogy a társadalmat a kommunistáktól a lehető legrövidebb úton megszabadítom, és ott, ahol a nép azt akarja, a kommunistákat annak a bíráskodása alá kell bocsájtani” – áll az 1920 novemberében felvett vallomásában.

Kozacsek József szekszárdi államügyésznek az események után két nappal írt jelentése szerint a városban már augusztus 9-én olyan hírek kezdtek el terjedni, hogy „a fehérgárdisták másnap népítéletet provokálnak a törvényszéki fogházban letartóztatott” emberekkel szemben. Írásban értesítette is a szekszárdi katonai állomásparancsnokságot, hogy „a fehérgárdisták a letartóztatottaknak egy részét a fogházból erőszakkal kihurcolni és kivégezni akarják”, és kérte, hogy akadályozzák meg a vérengzést, de a karhatalmi parancsnok távbeszélőn azt üzente, hogy a „csapatok a fegyveres erő szolgáltatását megtagadták”.

Egy héttel később a tiszti különítményesek ismét visszatértek Szekszárdra, erőszakkal kihurcoltak hét embert a fogházból, majd a város lakossága előtt agyonlőtték őket. Az államügyész tiltakozott az önkényes és törvényellenes eljárás ellen Heidekker Károly főhadnagynál, aki azonban csak annyit mondott, hogy vállalja a felelősséget. A kivégzéseket a katonaság és a csendőrség több tagja is végignézte, nem avatkoztak közbe.https://index.hu/techtud/tortenelem/2020/02/16/gyilkossagok_felsobb_parancsra_feherterror_horthy_korszak_kivegzes_gellert_adam/